És ha igen, akkor gondolom ugyanúgy tévedhet, mint mi, mezei halandók... És ha hibázunk, azt jobb esetben be is ismerjük. Jobb esetben...
Morgósposzt! x)
Ma ebéd után irány be Pestre. Retúr jegyet veszek, s jó szokásomhoz híven - s mert ez az új módi Békávénál - nem tépem el sem a Pomáztól Békásig szóló jegyet perforáció mentén, sem pedig a Pest belterületére szóló két nyamvadt vonaljegyet.
Jön kalauzbácsi, kezébe adom a jegyeket, gondolvááán, hogy tudja mi a dolga velük... Ezért is nem nézem kezeit, nem követem tekintetemmel, hogy mit működik, ámbátor hallom, hogy klikk-klikk klikk-klikk.
Huh valami nem stimmel. Kezembe adja a kezelt jegyeket, s látom ám, hogy szépen lekezelte a visszafelé szóló, menettérti jegyeimet is. Egy pillanatig köpni-nyelni nem tudok, jár az agyam, hogy vajon milyen új szabályt találtak ki már megint a nagyokosok a bársonyszékükben. Kalauz bácsi után vetem magamat, s rákérdezek, hogy vajon miért tetszett kezelni a menettérti jegyemet is? Bácsika értetlenül bámul, majd hasonlóképpen les a jegyekre is. Tisztán lejön arcáról, hogy nincsen képben, ködfátyol, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Valami oknál fogva kezében a jegyeimmel visszakísér oda, ahol egyébként ültem, és ahol az eset történt. (Na igen, nálam is sokszor beválik, hogy ha nem emlékszem valamire, akkor visszatérek a tett színhelyére)
Leül, lesi a jegyeket, a perforációt, összehajtja őket, úgy is meglesi. Majd közli, hogy Ő még ilyet soha nem csinált, és hogy biztosan úgy adtam a kezébe azokat, hogy össze voltak hajtva. Persze... Pidi vagyok, nem hülye! Nem először utazom HÉV-vel, annyira nagyon azért nem vagyok debil, hogy összehajtott jegyet adok a kalauznak, hogy tessék Drágám, itt van.
Bácsi továbbra is azt hajtogatja - és a jegyeimet -, hogy hát biiiztosan össze volt hajtva, igen, biztosan úgy volt. ÁÁÁÁÁÁ!!! Persze... Szimmetria szó mond valamit? Lyukak és szimmetria. Feladom...
Aztán látom ám, hogy firkálgat. A jegyre. Nos már ekkor sejtettem, hogy ebből újabb jegyvétel lesz... Inkább fizetek hazafelé mégegyet. Így is történt egyébként. Csáó Békávé! Imádlak Titeket. Egy heti kávéadagom ára...
Az eredményt megleshetitek ide kattanva.
Most őszintén... Szerintetek ha én ezt a jegyet adom visszafelé úton a kalauznak, akkor kedvesen mosolyog egyet, lekezeli (ismét), majd bájosan további szépséges utat kíván? Szerintem inkább a szemembe kacag és páros lábbal letessékel a szerelvényről egy sárga csekk kíséretében.
Megint ÁÁÁÁÁÁÁ!
Mert ha bácsika azt mondja, hogy bocsi, hibáztam, elnézést kérek, akkor én erre azt felelem, hogy semmi gond, nem probléma, emberek vagyunk, megesik... De neeem! Mert biztosan én vagyok a hülye. Ismét. x)
A héten már ez a második ilyen eset, hogy egy elnézéssel fel lehetett volna oldani a feszültséget.
Mindegy! Vége. Mély lélegzet.
Édesapám Apostolt hallgatott, egy olyan dalt, melyet abszolúte nem ismertem, a dalszövegre pontosan nem emlékszem, de az volt a lényege, hogy "felmegyek hozzád ma este, és ha azt látom, hogy meggyújtasz egy színes gertyát, akkor maradok éjszakára is".
Ez nagyon jóóó! Randevúknál is lehetne alkalmazni. Csak egy kis fantázia kell hozzá. Kitalálni egy jelet mindkét félnek, s ha bekövetkezik - vagy nem... - akkor legalább nem kell úgy párnára hajtani az est után a szerelemtől kábult buksikat, hogy "jajj, csak egy kósza puszit kaptam Tőle, amikor elbúcsúztunk, mert ha megcsókolt volna, de nem, jaj, most mi lesz, ..." bla-bla.
Tetszik. Nagyon tetszik az ötlet. :)
Morgósposzt! x)
Ma ebéd után irány be Pestre. Retúr jegyet veszek, s jó szokásomhoz híven - s mert ez az új módi Békávénál - nem tépem el sem a Pomáztól Békásig szóló jegyet perforáció mentén, sem pedig a Pest belterületére szóló két nyamvadt vonaljegyet.
Jön kalauzbácsi, kezébe adom a jegyeket, gondolvááán, hogy tudja mi a dolga velük... Ezért is nem nézem kezeit, nem követem tekintetemmel, hogy mit működik, ámbátor hallom, hogy klikk-klikk klikk-klikk.
Huh valami nem stimmel. Kezembe adja a kezelt jegyeket, s látom ám, hogy szépen lekezelte a visszafelé szóló, menettérti jegyeimet is. Egy pillanatig köpni-nyelni nem tudok, jár az agyam, hogy vajon milyen új szabályt találtak ki már megint a nagyokosok a bársonyszékükben. Kalauz bácsi után vetem magamat, s rákérdezek, hogy vajon miért tetszett kezelni a menettérti jegyemet is? Bácsika értetlenül bámul, majd hasonlóképpen les a jegyekre is. Tisztán lejön arcáról, hogy nincsen képben, ködfátyol, nem tud mit kezdeni a helyzettel. Valami oknál fogva kezében a jegyeimmel visszakísér oda, ahol egyébként ültem, és ahol az eset történt. (Na igen, nálam is sokszor beválik, hogy ha nem emlékszem valamire, akkor visszatérek a tett színhelyére)
Leül, lesi a jegyeket, a perforációt, összehajtja őket, úgy is meglesi. Majd közli, hogy Ő még ilyet soha nem csinált, és hogy biztosan úgy adtam a kezébe azokat, hogy össze voltak hajtva. Persze... Pidi vagyok, nem hülye! Nem először utazom HÉV-vel, annyira nagyon azért nem vagyok debil, hogy összehajtott jegyet adok a kalauznak, hogy tessék Drágám, itt van.
Bácsi továbbra is azt hajtogatja - és a jegyeimet -, hogy hát biiiztosan össze volt hajtva, igen, biztosan úgy volt. ÁÁÁÁÁÁ!!! Persze... Szimmetria szó mond valamit? Lyukak és szimmetria. Feladom...
Aztán látom ám, hogy firkálgat. A jegyre. Nos már ekkor sejtettem, hogy ebből újabb jegyvétel lesz... Inkább fizetek hazafelé mégegyet. Így is történt egyébként. Csáó Békávé! Imádlak Titeket. Egy heti kávéadagom ára...
Az eredményt megleshetitek ide kattanva.
Most őszintén... Szerintetek ha én ezt a jegyet adom visszafelé úton a kalauznak, akkor kedvesen mosolyog egyet, lekezeli (ismét), majd bájosan további szépséges utat kíván? Szerintem inkább a szemembe kacag és páros lábbal letessékel a szerelvényről egy sárga csekk kíséretében.
Megint ÁÁÁÁÁÁÁ!
Mert ha bácsika azt mondja, hogy bocsi, hibáztam, elnézést kérek, akkor én erre azt felelem, hogy semmi gond, nem probléma, emberek vagyunk, megesik... De neeem! Mert biztosan én vagyok a hülye. Ismét. x)
A héten már ez a második ilyen eset, hogy egy elnézéssel fel lehetett volna oldani a feszültséget.
Mindegy! Vége. Mély lélegzet.
Fújjjja a hajamat a reggeli szellő,
Zúzzza a zagyamat a napfény,
A parton a köveken egy szép kicsi sellő,
Oszlik, de kicsikét él még.
Az utcánkban lakott egy srác aki tudta,
hogy annál jobb egy utca, minél hosszabbra nyújtja,
Éjszakánként bevette a szájába a holdat,
És reggelre az összes kráter megolvadt...
by Gyökkető (Fújja a hajamat)
Édesapám Apostolt hallgatott, egy olyan dalt, melyet abszolúte nem ismertem, a dalszövegre pontosan nem emlékszem, de az volt a lényege, hogy "felmegyek hozzád ma este, és ha azt látom, hogy meggyújtasz egy színes gertyát, akkor maradok éjszakára is".
Ez nagyon jóóó! Randevúknál is lehetne alkalmazni. Csak egy kis fantázia kell hozzá. Kitalálni egy jelet mindkét félnek, s ha bekövetkezik - vagy nem... - akkor legalább nem kell úgy párnára hajtani az est után a szerelemtől kábult buksikat, hogy "jajj, csak egy kósza puszit kaptam Tőle, amikor elbúcsúztunk, mert ha megcsókolt volna, de nem, jaj, most mi lesz, ..." bla-bla.
Tetszik. Nagyon tetszik az ötlet. :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése