Azon kaptam ma magam - de ez már nem most kezdődött, csak ma gondolkodtam el rajta komolyabban -, hogy amikor megállok egy zebra előtt a piros lámpánál (gyalogosan) rámtör a pánik. Bepánikolok, hogy mi van akkor, ha bekattanok, csak egy pillanatra elborítja a sötétség az agyamat, és kilépek nagy slunggal az útra, a túloldalt megcélozva, be a száguldó autók közé, és elütnek, és áthajtanak rajtam, és nem halok meg rögtön, hanem nyomorék leszek, szívószállal eszem a turmixolt sültcsirkét, esetleg éberkómában vegetálok. És ez így szép sorjában végigfut az agyamon. Megjegyzem amíg zöldet nem kapok bőven van is időm ilyeneken rágódni. De annyi mindennel van úgy az ember, hogy minél jobban fél tőle, annál nagyobb az esélye annak, hogy bekövetkezik, hogy már-már azt gondolom, hogy valamiféle rejtett elmebajom lehet. Afenesetudja...
Ki jön velem májusban Labirintus Thriller-re? Ezek után...
