Rímbörtönben

Először is bemutatnám blogunk újdonsült Helytartóját:

Tessék vele vigyázni, mert az átlátszóság megtévesztő, ha kifordítod Farkas.

Susival ma csaptunk egy görbe délutánt, bár én reggeltől egészen délig majd' idegbajt kaptam attól, hogy szakadt az eső, fújt a szél, világvége-hangulat és szürkeség uralkodott a falakon túl. Aztán amint mérgemet írásban is megosztottam másokkal, kisütött a nap, mégpedig hétágra. Na azért ereje annyira azért nem volt...

Az irodában egy picit szét voltam esve, nem tudom miért, lehet, hogy ez már csak velem jár. Mint fröccshöz a szódavíz. Hazaérkezvén elkezdtem septében tisztába tenni magamat (értsd: tus, hajmosás, etc.), a "mit-vegyek-fel" szindrómával is elvoltunk egy ideig, aztán végülis csak elindultam végre. És most először szembesültem csak az új HÉV jeggyel... Ismét átmentem cikibe, de nem érdekelt, megkérdeztem jegypénztáros nénit, hogy a vonaljegy formájú jegyet esetleg nekem kell-e a vonaljegy formájú présbe helyeznem - amit jó esetben mások is lyukasztóként, ha viszont sz*r napunk van, akkor perselyként használtak előttünk -, avagy kalauzbácsi/kalauznéni majd intézkedik kezeléséről? Így biza, az utóbbi! Csak a vonaljegyet lyukasszam! Napuff. Ezt az infót szép lassan el is raktároztam tekervényeimbe.
Mammut-os Susi-s délután (részletek pár sorral később) végén hazafelé, a Margit-híd megállóhoz közelítvén a HÉV-hez, a lépcső tetején ellenőrbácsik. Mutatom nekik, hogy "helló fiúk, van jegyem, itt van ni", majd sétálok - volna - tovább, mire felém kap az egyik "szimpatikus" úriember, kiveszi kezemből a vonaljegyet, bő fél percig keresi annak mértani közepét, majd elhelyez a targetban egy lyukat. Aztán pá-t int.
Ezután én, mint egy holdkóros sétálgattam a peronon, kezemben a jeggyel, körülöttem pedig a Hamlet-i gondolattal: vajon most akkor lyukasszak, vagy ne lyukasszak? Kérem kishazánk valamely segítőkész Békávé-dolgozóját, legyen olyan kedves és világosítson már fel, hogy hogyan működik ez az új, roppant értelmes jegykezelési rendszer. Köszke.

Tehát, Mammutban randi Susival, aki nem hogy a nyakambaugrását örömében, de nekem szánt köszönését is arra az úúútálatos mondatra cserélte fel, hogy élete párja ekkor-és-ekkor érte jön, tehát értsem ezt úgy, hogy határozott ideig élvezhetem csak társaságát.
Megittunk egy frissen lefőtt (?) kávét, majd pedig - nem kellett sokáig rágni a fülét, hiszen e tekintetben egyformák vagyunk - célba vettük kedves könyvesboltunkat. Nekem kapcsiból bekapcsoltak érzékelőim Stephenie Meyer "A Burok"-jára, míg Susi inkább a magyar irodalom felé menet veszett el félúton. Meyer bezsebelése után megláttam kisbarátnőmet, amint egy vékonyka könyvvel a kezében engem hívogat.
Nos, ekkor kezdődött a baj. Tim Burton. Elég ennyi? Tim Burton abszurd, morbid, ámde bájos és mindemellett természetesen vicces írásai saját kis illusztrációival. MINDENKINEK ajánlom! Na jó, aki nem kapható az ilyesmire, annak nem. Nagyon sok kis szerethető lénnyel találkozhatunk a műben, mint például: Üszöksrác, Pacasrác, Vudulány, Tűpárna királynő, Sokszemű lány, Robotgépgyerek. És még sokan mások. Imádom!
Aztán persze ez ki is derült ott a tett helyszínén, így megkaptam. Ajándékba. Nem a gutát, hanem a könyvet magát. Mert nekem ilyen superfantasztikus barátaim vannak. (...) Vagy csak le akart kenyerezni, hogy ugyan, tünjek már el végre, hogy Ő nyugodtan tudjon turbékolni párjával? =) Ehhehe...
Hja, és Darren Shan egy könyve is bekerült végül a kosárba, mert az volt az egyetlen "nagyon ijesztő!" írás a láthatáron, mindíg kell lennie egy ilyen olvasmánynak is itthon a nehéz napokra. Mint ahogyan a szerelmi bánatot sem szabad romantikus slágerekkel megpróbálni kezelni (kemény rock ajánlott rá), a rossz napokat sem szabad leányregényekkel zárni az - esetleg könnyben úszó - ágyban fekve. Stephen King, Dean R. Koontz, Shaun Hutson (bár ez utóbbi az esetlegesen előforduló szexuális jelenetek miatt kizárható), és társaik a gyógyír. Ennyit erről...
Könyvmolykodás után megettünk egy sütit, majd fájdalmas búcsút vettünk egymástól. Ennyit erről is...

Kellemes társsal töltött, nevetésben gazdag és eredményes napot zártam tehát. VÉGRE!

Tim Burton: Szervác, a Szennysrác

Akik ismertük
- a barátai -
úgy hívtuk, Szervác.
De mások számára Ő volt
a rémes Szennysrác.

Jól elélt bagófüstön,
azbeszten és ammónián.
Más meggágyult volna,
de Ő letüdőzte őket simán.

Kedvenc játéka volt
az aeroszolos nagy flakon.
Naghosszat csak ült,
s sprézett ki az ablakon.

Lent várt a garázsban,
lehetett bármily' korai óra.
Várta, hogy a kocsi induljon,
s Ő rácuppant a kipufogóra.

Úgy tudom, nem sírt Szennysrác,
talán csak egyetlen egyszer.
Só ment a szemébe,
nem egy kegyetlen vegyszer.

Kivitték a kertbe,
hol friss levegőt inhalált.
Lesápadt, s érezte,
így lel végül kínhalált.

Rövid életének végén
talpát így dobta föl.
Ki gondolta volna,
hogy a természet lágy öle öl.

Szervác lelke elhagyta testét,
a barátok elmondták imájukat.
A lelke felszállt a mennybe,
de az ózonrétegben hagyott egy lyukat.

(Éljen-éljen soká' Stern Gábor a fordító!!!)

Most pedig nyomás megvenni a könyvet!

"Békávéval az usából..."

Ki az az Ádok Zoltán?!
Mindegy...

Lepötyögöm mai élményemet, amíg még sztoriban vagyok.
Hazafelé ballagva éppen befejeztem jó hangulatú telefonos tere-ferémet, amikor hallom ám, hogy mögöttem megszólal valaki:
-Kisasszony!
Megfordultam, sejtettem, hogy engem kisasszonyoznak le, hiszen senki más nem volt a környéken. Azt hittem, hogy elhagytam valamit, és egy kedves megtaláló akarja nekem jelezni az esetet. Amikor megpillantottam egy a farsangi bálról szabadult, 40 év körüli, fehér cowboy kalapos, hátizsákos egyént, egy kicsit lerökönyödtem.
- Ez a Hősök tere? - kérdezte, már mellettem sétálva.
- Igen.
- Innen indítják a következő Rally versenyt?!
- (?) - furán nézhettem rá, ezért elmagyarázta.
- Hát a Rally versenyt a budapesti Hősök teréről!
- Pomázon vagyunk... - ekkor már sejtettem, hogy vagy nem kerek az ember, vagy nagyon tré a humorérzéke.
- Jaaa! Te itt laksz?
- Igen...
- Ó hát mi nagyon messziről jöttünk, USA, Colorado, ó, hát nagyon hosszú és nehéz volt az út, mert nincsen kocsink, gyalog jöttünk és BKV-val. - mesélte nagy lelkesen, én pedig már biztos voltam benne, hogy nem a humorával van gond, szimplán csak idióta.
- Nagy élmény lehetett...
- Micsoda?
- BKV-val eljönni eddig.
- Tudod nálunk, az USA-ban mindenki autóval jár, van a "szitibász", a városi busz, de azon is csak 1-2 ember lézeng és az ellenőr, mert mindenki autóval jár.
Hagyott egy kis hatásszünetet, hogy elájulhassak tőle, aztán amikor látta, hogy nem mutatok túl nagy érdeklődést iránta, folytatta.
- Anyukámnak otthon, az Usában van több mint 32 pár bőrcipője, mind olasz, de olyan a talpuk, mintha újak lennének! Mert Ő is mindenhová autóval jár, a táncolás közben meg nem kopik a cipő talpa.
Ekkor háááála az égnek elérkezett a pillanat, amikoris én jobbra el, szerencsére éppen akadt mellettem egy utcácska, így nem valamely ház oldalába kapartam be magamat, azt is megtettem volna, ha úgy alakul.
- Én most erre megyek. Helló!
Láttam a megdöbbenést az arcán.
- Azok ott sorházak?
- Olyasmi. Helló!
- Szia! - és integet.
(...)
Erre enni kell.

Vadászunk, kérem!

• Druon: Az elátkozott királyok
• pénztárca
• íróasztal
• szőnyeg
• székláb
• jóóó folyéééékony Actimel joghurt

Hogy mi az összefüggés a fent említettekben? Lehet találgatni... Segítek: az utolsóként pötyögött hozzávaló a kulcs.

DE! Felszínre tört, így megcsillogtathattam újra szemtelen és lehetetlent-nem-ismerő mivoltomat, mert - ismét - csapdába ejtett tudta és tudtomon kívül valaki (kit sürgősen, vagy legalábbis a közeljövőben, le kell rajzolnom), így titkosügynökként nyomoztam és nyomozok még most is, megjegyzem egész szép eredményekkel.

Az etalon egy sötét félportré (lásd. jelenlegi olvasmányomat; Midnighters #3 - Blue Noon, a boríton a könyv egyik főhőse Jonathan "Acrobat" Martinez), és egy (én azt hittem egy-és-ugyanaz a két cég) "Veer / PhotoAlto" hivatkozás hozzá. Ennyi. Csókolom. Halvány lila gőzöm nincsen még most sem, hogy hogyan hívják a keresett személyt, annyi biztos, hogy hímnemű.

Először persze kis naívan a világhálón kezdtem kérdezősködni, de mivel hasonlóan informálatlan könyvmolyokra bukkantam csak, kik velem ellentétben feladták a reményt és kutatást, nem jutottam semmire. Irány hát a veerpontcom.

Végigpáztáztam a portfólióikat, hátha megakad szemem a keresett személyen, de hiába, eredménytelenül lestem végig futtában legalább 500-600 portrét. Irány a kontakt.

Nem voltam rest, gondoltam mi veszíteni valóm van (lehetek ciki, hiszen úgysem ismernek), megírtam hát nagy bátran s részletesen a(z) europe-service című kontaktjukra cseppet egyedi problémámat, gondoltam jót rötyögnek, aztán ennyi. Ámde kaptam válaszlevelet Priskától (milyen nemzet tagja lehet az illető eme kellemes, hangzatos névvel?), eszméletlen bájos és segítőkész, jól el-el levelezgettünk egy ideig, mígnem kiderítette nekem - miután megkért, hogy ugyanmár küldjem el neki a könyvborító egy másolatát -, hogy ki készítette a fotót, és javasolta látogassak el a Photo Alto honlapjára is (kik mint kiderült abszolút függetlenek a Veer-től), írhatok is nekik, ahogy Priska írta volt "please don't hesitate to contact...". Én és a hesitate? Vicces!

Most ott tartok, hogy a PA honlapján megtaláltam az illető nem elég pazar példényszámú portréját én, tök egyedül, amire azért kegyetlenül büszke vagyok!
A "fehér pólómban vidáman fetrengek a zöld fűben, mert úgysem én, hanem anyukám mossa" sorozat tavaszias hangulata kissé morccá tett, mert kezd az agyamra húzódni a nálunk leledző téli hideg időjárás, úgyhogy innen is megosztok blogommal számszerint két szerzetet, ne csak nekem legyen rossz. Fekve olvasni szép időben a nagy nyugalomban, mi? Pfúj de uuuutállak! x)

...persze az illető neve sehol nem szerepel a képek alatt-mellett-fölött, túlságosan megkönnyítenék a dolgomat (emlékeztek a Labirintus című mesefilm azon részére, amikor a lányka találkozik a labirintusban a koboldkirály várát keresve egy kukaccal, de a kukac - bár tudja, hogy melyik a legrövidebb út a kastélyhoz- nem árulja el a lánynak, hanem elküldi a másik irányba, majd azzal védekezik előttünk, hogy azért nem mondta el, mert akkor vége lenne a mesének .... déjà vu), viszont ismerem már 2-3 fotósának is az elérhetőségét, tehát jó nyomon vagyok. Azt hiszem. Az arcmemóriámmal soha semmi gondom nem volt (a névvel már annál több).

Előttem aztán SENKI nem marad titokban.

Endorfin

Twilight után Blue Noon, az Alkonyat után "a nap közepén megfagy az idő", mert megjött, megérkezett, enyém, molyolható a Midnighters #3, az öt kis csodabogár történetének folytatása! ♥ Kathy ♥

És elfogyott a Bacardim. A kettőnek nincs sok köze egymáshoz, viszont semmi más említésre méltó dolog nem történt e két napban. Még mindíg hideg van, még mindíg fehérek a háztetők, még mindíg várom a tavaszt.
Fűthető udvart akarok, olyat, mint a csavinál említett börrugópálya! A mérete nem lényeg... Köszi!

Úton

Vajon minden ember úgy érzi, amikor önmagába mélyed, hogy mindenki más rajta kívül más úton halad, esetleg "több kerékkel", más eszközön és más célból? Na, most ezt jól elvontam... Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindenki hülye, csak én vagyok normális, dehogy! Tudom, hogy nem vagyok kerek. Hanem röviden és tömören más, és emiatt nem is igazán értem sokszor, hogy miért nem tudok bizonyos emberkékkel egy hullámhosszon lenni.
Áh, mindegy! Olyan ez, mint amikor a tiszta, sötét égre meredek, és megpróbálom felfogni a végtelent... csak azt érem el vele, hogy beleszédülök, és legyintve hagyom az egész próbálkozást a fenébe.

Hétfőn dél körül csörgött a mobilom, egy számomra ismeretlen számot jelzett a kijelző, s mivel mostanság az irodában inkább lenémítva tartom magam melett, így mivel ismeretlennek tituláltam a hívó felet, hagytam, csörögjön... Másnap, kedden, köbö dél körül ismételten elkezdett csörögni, a szám bár már nem volt ismeretlen, mert emlékeztem rá előző napról, azért mégsem vettem fel, csörögjön... Kedd este hív Imi, hogy Tomi felhívta Őt, hogy nem tud engem elérni, ÉN biztosan morc vagyok rá, ezért nem vettem fel soha a telefont, sőt, még vissza se hívtam... Pfú azt hittem rögvest elásom magamat. =) Mióta új zsebtelefonom van ez a sokadik ilyen eset... Szerencsére ma este - sajnos egy igen szomorú évforduló kapcsán - összefutottunk, így személyesen biztosíthattam affelől, hogy nem haragszom rá.
A fent említett félreértés miatt szeretném itt és most leszögezni, hogy másra sem hagaszom! (...) Vannak emberek, akiket nem igazán csípek, de senkire nem haragszom. =)

Ma végigolvastam a délutánt, mert jelenlegi könyvemet egyszerűen nem lehet lerakni... Stephenie Meyer E/1-ben ír, Bella mesél, aki bár a történetben 10 évvel fiatalabb nálam, de nagyon könnyű a bőrébe képzelni magamat, és az Ő szemével látni, az Ő szívével érezni, az Ő agyával gondolkodni, mert sok hasonlóságot vélek felfedezni (ez a mérhetetlen kiváncsiságára, kitűnő kétbalkezességére és -lábasságára is éppúgy vonatkozik), de gondolom ezt rengeteg más lány is elmondhatja, talán ezért kedvelik oly sokan az Alkonyat szériát.
Elérkeztem a történet azon részéhez, ahol Edward kérdésekkel árasztja el Bellát, és a "Mi a kedvenc virágod?"-nál elgondolkodtam, hogy vajon ezt miért nem kérdezte életem folyamán tőlem senki? =) Ettől egy kicsit frusztrált lettem. x)


Azt mondják az okosok, hogy ha az ember megbékél a sorsával, akkor lehet igazán boldog. Van akinek az a sorsa, hogy duciként kell leélnie az életét, van akinek az, hogy valamely érzékszerve hiányával, és van, akinek az a sorsa, hogy egyedül. Ez utóbbiba tartoznék én is. Nem, ez most cseppet sem siránkozás!!! ÉN akarom ezt! Mert így kell lennie!
Úgy képzelem el - és most megint egy kis kitérő -, hogy az ember, amikor tudatára ébred, egy képzeletbeli rengetegben találja magát, és csak úgy juthat ki onnan arra a helyre, amit álmaiban kiszemelt magának, ha rátalál az ösvényre, és az elágazásoknál is a helyes utat választja. Nos, én valami ilyesmit érzek most, rátaláltam egy ilyen ösvényre, de persze még sok válaszút áll(hat) előttem, ez csak egy kis része a mindennek.
Már bő 6 éve, valahányszor ha egy férfi (vagy fiú) közelébe kerülök, minden remekül és természetesen alakul mindaddig, mígnem esetleg a közöttünk lévő kapcsolat a férfi-nő kapcsolat jeleit nem kezdi mutatni, ilyenkor kezd az egész történet terhessé és taszítóvá válni számomra. Nem megijedek, hanem egyszerűen nem érzem szükségét annak, hogy bárki is megpróbáljon irányítani, betáblázni az időmet, megváltoztatni engem a saját kis ideáljának képére, nem, köszi, ebből nem kérek. Mert mi is a szerelem? (...) Nesze neked Valentin nap! x)
Persze - nem tagadom - estem már majdnem szerelembe egy-egy pillantástól a HÉV-en, egy-egy hangtól telefonos ügyfélszolgálat tárcsázása után. És valószínűleg a kibontakozott szerelem engem is önzővé és mohóvá varázsolna. így is igencsak hülye vagyok, nem hiányzik, hogy még egy ilyen jelenség el is vakítson.
De egyébként sem kell küzdenem ellene, mert eleve elrendeltetett (milyen jól hangzik, nem?). Nem vagyok hívő, nem járok templomba, nem hiszek Istenben, a sorsban hiszek, és abban, hogy semmi nem történik véletlenül.

Lassan az én kesze-kusza lelkemhez egy értelmező kéziszótár kell térképpel. Vagy egy gereblye... Ha valaki kibogozza kap egy fél hangszórót.

Elért hát az Alkonyat...

Kamaszkoromban, amikor még utáltam a Világot, és mindent, ami benne van, boldoggá tudott tenni egy ilyen nap, mint a mai: borzasztó hideg, ezáltal rengeteg vastag gönc, mely eltakar a külvilág elől, mert ahogyan a gyerekek is szoktákvolt mondani "ha nem látom, ő sem lát engem". Kamaszkorom ezen szakaszában talán én lehettem az egyetlen olyan emberi lény, aki örömhírként fogadta a szörnyű jövőt: Európa szíve évek múlva a globális felmelegedés hatására annak elnevezésének ellenkezőjét fogja elkövetni, lehül... "Ojjé, jégkorszak!"

Most, hogy a felnőttkor küszöbén állok - megsúgom nem is igazán szeretném átlépni azt - már máshogy kezelem az Életet, úgyhogy szeretném kijelenteni: TELE VAN A HÓCIPELLŐM A TÉLLEL!

A jobb kezemmel (csuklommal) meg el kellene mennem háziorvosomhoz, mert lassan jelentkezhetnék valamely zombis filmbe statisztának.

Ma bevásárlásom során vettem két Bacardi-t és a pénztáros néni elkérte a személyimet. Az első pár alkalommal még vicces volt, mondhatni jó érzés is, aztán a mosoly a következő alkalmakkor fokozatosan le-lefagyott arcomról, míg végül mára már ott tartok, hogy konkrétan felpofoznám azt, aki arra vetemedik, hogy 27 éves koromra 18-nak (se) nézzen és elkérje kiskártyámat... A mai alkalommal nem verekedtem, pénztárosnéni zavart motyogását elhesegetve - miután meglátta az 1981-es évjáratomat - csak sokatmondóan elsomolyogtam magamat, majd elballagtam elsiettem a helyszínről.

Egyébként ma délutántól kezdetét vette egy őrület, melynek neve Twilight. Az Alkonyat, írott formában, Stephenie Meyer tollából. Szerencsémre moziváltozatát nem ismerem, csak plakátról és hírből, így nyugodtan szárnyalhat fantáziám. A második kötet áprilisban fog megjelenni, már most rá vagyok indulva, pedig ma még csak a 3-dik fejezetig jutottam el. Viszont máris imádom.
Az nemrégen ajándékba kapott két nem-mai könyvet befaltam, Patricia Highsmith - Két idegen a vonaton-ját nagyon merem ajánlani mindenkinek, roppant jó, váratlan, gonosz, amilyennek lennie kell, viszont a tegnap éjszakába menő (alig 200 oldalas) Ruth Rendell - A Festett Ördög-jét már annyira nagyon nem...
Mindegyis! Most Twilight Őrület van, kéremszépen!

Gyenge kezdés után erős visszaesés...

Csipi-csupi tarkabarka,
Himi-humi handabanda.
Zenebona subidubi,
Tesze-tosza tutyimutyi.

Hepe-hupa kipi-kopi,
Ebeny-guba tili-toli.
Icipici csecse-becse,
Csiribiri etyepetye.

Digi-dugi atya-gatya,
Sziszifuszi laca-faca.
Rizibizi tiki-taki,
Hiszi-piszi picsi-pacsi.

Szette vette kelekótya,
Serte-perte hébe-hóba.
Csingi-lingi ketye -metye,
Inci-finci ejnyebejnye

Himi-humi kesze-kusza,
Csihi-puhi heje-huja.
Sete-suta terefere,
Retyerutya letye-petye.

Forrás: klikk

A mai nappal lezárult a 2008-as leltárellenőrzésünk. Wow! Zárásként zeneiskolánkban voltunk, ahol - szintén, csakúgy mint tavaly - megkértem a lányokat, hogy engedjék meg nekem bedugni pendrive-omat valamelyik gépükbe. Erikánk kedvesen felajánlotta az övét (mármint az Ő számítógépét), és mivel Erika balkezes, így természetesen az egér is a klaviatúra bal oldalán helyezkedett el, melyen nem állt még csak szándékomban sem változtatni. Eleinte kissé furcsa volt, mert többször is nyúltam volna jobbommal azonos irányba, de csak a levegőt markoltam. Aztán belejöttem. S mivel roppantmód csípem a balkezességet, mint jelenséget, és roppantmód szeretem nézni azt, ahogyan egy balkezes bal kezével ír, főz, zenél etc., (Strawberry-vel már kitárgyaltuk azt is, hogy a balkezesség nagybetűs Férfi esetében pozitívum) úgy gondoltam, mi lenne ha a gyakorlatban én is alkalmaznám. Az egész ötlet egyébként azért pattant ki pöppet fáradt agytekervényeim közül, mert jobbkezem úgy egyébként mellesleg be van fáslizva. Megjegyzem nagyon tetszik ez a fáslis fíling. Olyan, mint Maggie-nek a Millió dolláros bébi-ben.

Jön... Zene... Aktuális... Követve a divatot:

Meghívó

Régen pötyögtem, gondolom már mindenki elfelejtett =)

A héten ismét ki*** magammal. Meg lettem ugyanis bízva, hogy vegyek reggel, munkába menet 6 darab postakönyvet, de a "postakönyv" nem ám szószerint lett volna értendő, hanem úgymond átvitt értelemben. Tehát: egy könyv, melyet arra használhatnak intézményeink, hogy a hozzánk leadott doksijaikat abban átvetessék tőlünk. Én pedig ezzel ellentétben vettem 6 darab, fejenként saccperköbő fél kilós postakönyvet. Aztán persze az irodában megvilágosodtam. Megvilágosítottak. Mindegy, értitek...
Ígyhát délután hazafelé menet visszatértem a nyomtatvány boltban, hogy "volna itt egy kis problema..." Próbáltam ellensúlyozni eladónéni mérgét, s kedvesen érdeklődtem hogyléte felől, de nem hinném, hogy nem átkozott el miután becsuktam magam mögött az ajtót... Ráadásul a szó szoros értelmében SZAKADT a hó, így pöppet elázott a könyvek egy részének a pár mérettel kisebb áttettsző szatyorból kikandikáló csűcske. Csücske... Köbö 40%-a...
A szakadó pomázi hó eredménye a lemenő napnak is köszönhetően a következőféleképpen festett hazautamon:

Szép, szép... De minek?

Szombatom nem tudom hogyan telt, általában ha nincs semmi nagy esemény, akkor a hétvége ezen napja kimarad. Vasárnap viszont autókáztam egy kicsit. Esőben. Először be nagybátyámhoz az Árpád Kórházba, ahol az intenzív osztályon az influenza beköszönte miatt látogatási tilalmat rendeltek el. Mintha más osztályokon a vírus nem fertőzne ugyanúgy a nagybeteg látogatókból... Cöcö.
Aztán irány Cinkotára és vissza. Lehet velem vitatkozni, de állítom, hogy a Megyeri a legszebb hídunk. Persze a Lánchíd is gyönyörű (főleg éjszaka, fényköntösében), de a Lánchídunk műemlék. Műemléknek szép, szóseróla. Viszont nem is igazán lehet egy lapon említeni a kettőt, olyan ez, mintha Gérard Philipe és George Clooney közül kellene eldöntenünk, hogy vajon melyik a sármosabb... Lehetetlen!

Beszélgettem Kathy-vel, jobbanmondva leleveleztük, hogy ki milyen könyvet olvasott, szeret, szeretne elolvasni. Én Susi által még tavaly hozzájutottam az első két Midnighters (Scott Westerfeld) könyv sokat megélt papírra gépelt, tűzőgéppel összekapcsolt, magyarra ügyesen lefordított darabjához, és amikor Kathy megemlítette e művet, elsírtam neki magam, hogy jajdenagyonfájaszívem (szívünk) a harmadik részére, merthogy az kimaradt életünkből.. Mire Ő kapcsiból felajánlotta, hogy elküldi egy 2007-es kiadását. Újabb ok a jövőre! :D
Szintén betűmolyoskodásunk kapcsán vetette fel nekem még a hét elején, hogy létezik egy http://www.shelfari.com című portál, lessem meg. Nos, azt hiszem megtaláltam az igazi helyemet. =) (http://www.shelfari.com/pidi)
Bízom benne, hogy sok honfitársam követ ebben és nagyon sok magyar és/vagy magyarul megjelent könyv kerül majd fel az adatbázisba. Én mindenesetre azzal töltöttem lefekvésem előtti estéimet, hogy sorra pakoltam le a könyvespolcomról a meglévő könyveimet és regisztráltam be őket nyomban az adatbázisba ISBN szám, Paperback vagy Hardcover info megadása, oldalszám, angol cím, magyar cím, szerző, kiadó neve, kiadás dátuma, szkennelt borítókép, "Hungarian Edition" megjegyzés kíséretében (balra lent látható az eredmény). És még mindíg van... de ez nem panaszkodás, élvezem!
Tehát elvoltam, mint a befőtt télen.

És holnap már péntek! Juppííí!

Kellemes elő-hétvégét,
bort,
búzát,
világbékét.

Ha péntek, akkor...

El

Vajon hogyan, milyen úton bizonyíthatom be bizonyos emberkéknek, hogy nem határok nélküli gép vagyok, hanem hús-vér ember, aki esténként alszik, rossz napjai is lehetnek, esetleg magánéletet is szeretne, mindezek mellett még depimentesen élni is, - fúú mennyi borzasztóan nagy kívánság, nem is értem mit képzelek magamról, hogy egyáltalán le merem írni mindezeket... - nem is tudom, talán le kellene harapdálnom egyenként az ujjaimat és akkor feltünne, hogy nem tartós elemről működök... Nagyon várom már a jövő hétvégét, hogy végre újra találkozhassak Klaummal, aki egyedül egymaga már a lényével képes elűzni mindent ami rossz. Ő az én endorfinom.

Állapotomhoz merőben illő regényt kezdtem el tegnap este olvasni. 1950-ben íródott Patricia Highsmith keze és elméje mentén, magyar fordításban viszont csak 1980-ban jelent meg Veres Júliának köszönhetően, amikor én még csak terv szinten voltam meg. Itt jegyezném meg, hogy Ruth Rendell Démon képében-jét - csakúgy mint ezt a regényt - a Magvető Könyvkiadó kiadásában olvastam, szerintem ezentúl rájuk leszek kattanva, gondolom nem véletlen, hogy pont az én ízlésemnek megfelelő pszicho/thriller/krimi írásokat kapok tőlük vissza... Hiszen ugye mint tudjuk véletlenek nincsenek. Tehát Magvetőre fel!
A mű címe: Két idegen a vonaton. Spoiler-t már csak azért sem kiáltok, mert még csak a könyv felénél járok, tehát a végkifejlet még előttem is rejtély. Történetét tekintve - és ahogyan a cím is mutatja - két idegen ember vonaton való találkozásáról és annak következményéről szól. Guy (feleségéhez válás témában utazó és annak új szeretőjét is halálosan gyülölő) találkozik a kicsit őrült, tenyérbemászó, kiváncsi és őszinte Bruno-val (anya-pici-fia típusú, édesapját aki nem hagyja felnőni halálosan gyűlölő), Bruno kiváncsiskodó kérdései útján megismerik egymás múltját, egymás múltjának sötét foltjait, az alakot öltő sötét foltokat, mely folt Guy elméjében a felesége, Bruno esetében pedig az apa. Aztán Bruno egy kirohanásánál, amikor elkezdi ecsetelni Guy-nak, hogy mennyi féle terve van az apja megölésére, egyszer csak kicsúszik a száján nagy örömújjongások közepette (mert hogy milyen jó kis terv ez), hogy mi lenne ha egymásnak gyilkolnának. Guy megölné Bruno apját, Bruno pedig elintézné Guy feleségét. Senki nem jönne rá, hiszen senki nem tudja, hogy ők ketten ismerik egymást, hogy valaha találkoztak.
Bruno bár egy igen ellenszenves karakter a könyvben, azért van egy dolog ami megragadt bennem mondókájából, ez pedig az életszemlélete (melyet bár fennhangon megoszt újdonsült barátjával, azért a múltját megismerve mégsem igazán tudta 100%-ig megvalósítani azt), amely úgy hangzik, hogy igyekezz nagyon sok, sőt, ha lehet mindent kipróbálni addig a röviudke ideig amíg élsz, tegyél meg olyan dolgokat amelyekről más csak álmodozik, így nagy esélyed lesz úgy meghalni, hogy valami igazán elképesztő, már-már emberfeletti dolgot teszel éppen. Bruno azután mondta el ezt, miután közölte Guy-jal, hogy Ő bizony már tört be lakásba és lopott is, de csupa haszontalan dolgokat, mert mindezt csak azért tette, hogy növelhesse az "ezt is megtettem amíg éltem" listáját. Konkrétan ezzel azért nem értek egyet, a "mindent megtenni" nem feltétlenül a társadalom által elítélt tettekkel kezdődik. Kiugrani egy repülőből ejtőernyővel, lesiklani egy meredek hófedte hegyoldalon, kilövetni magadat a világűrbe, ez igen, ezek akár egyike is kimeríthetné a "minden" fogalmát, főleg egy hétköznapi ember életét alapul véve. Sokaknak pedig már az is elég, ha kellemes emberek közé keveredhetnek, akik meghallgatják, akik visszamosolyognak, vagy másoknak az, ha csak egy fűtött szobát kapnak egy ággyal és meleg étellel. Hogy nekem mi számítana a mindennek? Kétesélyes.
Talán nem is tudom, és nincs mit elárulnom.
Talán tudom, és nem akarom elárulni.
Méltó befejezése ennek a posztnak.

Kezdődik

Nem tudom, hogy jól járok-e el, de igyekszem ma nem időben lefeküdni (vagy legalábbis elaludni) , mert holnap igencsak nehéz és hosszú nap vár rám... Hogy mi a kettő között az össze-, vagy össze-nem-függés? Ki akarom élvezni az élet minen apró örömét, amely nem találhat rám akkor, amikor éppen alszom. Hülye vagyok, én is tudom.

Délelőtt az egyik iskolánkban, majd egy óvodánkban leltárellenőrzök másodmagammal, a testvéreméktől névnapomra kapott lime illatú (ilyen is van) pendrive-omra mentettem direkte a doksikat, így legalább ha kissé morc lennék akkor csak mélyen letüdőzöm az illatot, ezéltal felelevenítem a közös emlékeket (pölö a mai ebédet, amikoris a nevetéstől már konkrétan megfájdult az arccsontom), és máris minden rendben. Köbö ebédre visszaérünk az irodába, délután majd próbálom utolérni magamat, majd megint kapkodok egy kicsit, aztán este Bizottságin emlékeztetőzök.
Hiába. Úgy szép az élet, ha zajlik.

Ez a kis grafika nagyon megtetszett. És nem azért, amire esetleg enyhén piszkos fantáziáddal utalni próbálnál... Fityiszt Neked! A színek, a hangulata, a tekintetek...

Más. Ha nem hallottátok még az örökzöld Bubamara "El Bubamara Pasa" című pánsípos feldolgozását akkor semmiképpen ne hagyjátok ki.

Boldog Új Hetet!