Álmodtam magamnak

Most már olyannyira várom minden zsigeremben a jóidőt, hogy álmaimat is ez fűszerezi... Őrület.
Álmomban Dwayne "A Szikla" Johnson volt a szomszédunk. De tényleg. Tudjátok, az ex-pankrátor Skorpiókirály. Az a rész, hogy új szomszédot álmodtam magamnak, az abból adódhat, hogy jelenlegi - egyik oldali - szomszéd családunkat remetekén tudnám csak jellemezni. Aztán az is lehet, hogy titkos laboratóriumot üzemeltetnek a pincében... Mindegy, térjünk vissza az álmomra. Tehát Dwayne volt a szomszédom, s ez úgy derült ki, hogy éppen sétáltam volna a lakótelepi Ábécébe (tudjátok, ahol anno a több hónapja lejárt ananász konzervet vettem) vásárolni (ennek nem voltak jelei, egész egyszerűen csak tudtam, hogy oda megyek), és akkor megláttam a szomszéd ház előtti árokban az említett Urat gyomlálás közben, ... ááádámkosztümben. Komolyan. Viszont ne gondolja senki, hogy olyan szép látványt nyújtott, inkább nevezném groteszknek... Amikor megláttam, le akartam fényképezni a telefonommal, de valami oknál fogva hiába próbálkoztam többször is, egyszerűen nem jött össze.
A következő kép - amelyet vissza tudok idézni - az, hogy Dwayne, továbbra is ruhátlanul, a MI saját házunk előtti árokban fekszik, de oly' módon, mint ahogy más "normális" ember a fürdőkádjában: test laza, életlejelek nuku, fej hátracsap, szem becsuk. És álmomban tudtam, hogy nem meghalt, hanem mindezt saját testének hűtése céljából teszi, merthogy olyan baromi nagy volt tudatalattimban a hőség.
Nna ezt elemezze ki egy agytúrkász...
Délután aztán kölcsönvettem anyum Álmos könyvét, nem mintha hinnék az ilyesmiben, de legalább jókat nevettem egymagam, magamon, magamban.
Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen jellegű és hangulatú álom csupa pozitív jóslat-hülyeséget rejt magában. Egy fenét. Ha hinnék az ilyesmiben, valószínűleg még az életkedvem is elmenne. Hogy miért? Kikerestem néhány jellemzőt és annak állítólagos jelentését:

• árkot látni: közlekedési baleset
• férfit látni: nyugtalanság, zaklatottság
• gyom: legyünk óvatosak a körülöttünk élőkkel
• kertész: bosszúság
• szomszédot látni: békénket meg fogják zavarni

Egy hét múlva teszt.

Tegnap kedvenc postai leányzóm, Viki kedvéért beregisztráltam a chat.hu nevezetű helyre, mert azt dumcsiztuk, hogy majd valami pötyögős portálon egyik este folytköv a megkezdett traccspartit. Megjegyzem legalább 7-8 éve nem jártam ilyen helyen, s a tegnapi nap után nem is igazán vágyom rá, kivéve persze akkor, ha csak és kizárólag konkrét ismerőssel, baráttal beszélgethetek. Tehát beregisztráltam a fent említett helyre, s gondoltam meglesem milyen "értelmes" beszélgetések zajlanak a bentlévők között. Látom ám, hogy 3 emberke privátban rámkattan, az egyikőjükkel egész jól elbeszélgettem köbö 5 percig, szimpinek tünt, mert poénosra vette a figurát, és ez egy olyan nap után, mint a tegnapi, jól jött. A másik kettő a következőféleképpen zajlott:
- Szia.
- Szia.
- Van barátod?
Köszi, és akkor én ennél a pontnál se-puszi-se-pá be is zártam a privát ablakot.
A másik:
- Hello!!!!!
- Szia.
- Hogy vagy????
- Elvagyok.
- F/L??? (ennek jelentésére emlékeztem még kamaszkoromból)
- Hibrid.
Baromira felidegesített, nem hittem, hogy társ- és egyébpartner kereső helyre csöppentem.
És ezek a gyerekek komolyan így ismerkednek?

Nnna mindegy!
Kitartást holnapra annak, akinek munkanap.

Halott lelkek a tükrökön túl, Moiseyev balett a színpadon

Régen pötyögtem már, de nem tűnik oly távolinak az utolsó bejegyzésem, mert azért zajlott az életem, olyan, mintha tegnap lett volna. Kezdjünk bele, fittyet hányva az időrendre.

Mojszejev (Moiseyev) Táncegyüttes - Népek Táncai
2009. március 22. vasárnap 19:00
Papp László Budapest Sportaréna

Még nem volt szerencsém azelőtt élőben látni tudásukat, lenyűgöztek. Annyira szuper helyet sikerült kifognunk, hogy nagyon. Nem ült előttünk senki, csak a korlát, mely abszolút nem volt zavaró, hiszen állmagasságban helyezkedett el. Amely nem kis szó, mivel jómagam csupán 163 centi magasnyira nőttem. Ráadásul olyan "ügyesen" oldották meg a székeket, hogy még a magasnövésű emberkéknek sem ér le a lába, így mi legalább fel tudtuk tenni a korlát alsó fokára.
Mint már mondottam nagyon ügyesek voltak, bájosak, mosolygósak, deee nagyon hiányoltam az igazi orosz virtust, bár tisztában voltam azzal, hogy ez az este nem (csak) honuk, hanem - mint ahogyan az előadás címe is mutatja - más nemzetek tánckultúrájáról is szólt, többek között.

Amin lerökönyödtem, az az, hogy élőben láthattam amint a fiúk 90 fokos szögben behajlítják bokájukat, majd a bokájukon járnak, ugrálnak, egyszóval őrület! Én köbö 15 éve akaratomon kívül kézilabdázás közben kipróbáltam, azóta is nyögöm.
Még nem kezdődött el az előadás, amikor látom, hogy egy bácsika már bő 10 perce, mint a bolygó hollandi járkál fel s alá, keresi a helyét. Később visszatét egy helper leányzóval, aki mellénk lép, majd kéri a jegyeinket, különös tekintettel a 7-es székre szóló jegyre. Naná, hát persze, hogy pont az enyém. Komolyan mondom, olyan még nem volt, hogy ne velem, vagy közvetlen közelemben történne valami. Nos, végülis nem lett semmi gond, mint kiderült nem feketén vettem a jegyet, nem megrajzoltam, bácsika csak el volt pöppet tájolódva... Előfordul. Azért remélem hazatalált...

Mirrors (Tükrök)

Új kedvencemre akadtam a fent említett filmben, egy régi-új színész-színészpalánta Kiefer Sutherland remekelésével, már ami az alakítást illeti. Nem is tudom, hogy láttam-e azelőtt valamely' filmjét a fent említett férfiembernek (most össze is szégyeltem magamat...), a 24-et nem említem, mert bár a horror és thriller műfaj közel áll hozzám, a terror és katasztrófa orientált filmeket messziről kerülöm. A Tükrök egy baromi jó kis film.

*Spoiler jön*

A végkifejlet, már ha lehet ennek nevezni egyáltalán, egy kicsit a Hatodik érzék emlékeit hozta felszínre.

*Spoiler megy*
Ja, és az ínyencek nagy örömére feltűnik a moziban Mindenki Tom-ja Jason Flemyng is, mint nyomozó.
Örülök, örültem, hogy alapjáraton sem kedvelem a tükröket...

Hogy én hogy vagyok? Összepréseltek, feldolgoztak, újracsomagoltak. Most jelenleg a címkézés szakaszánál tartok. Sokat tanultam az élettől az elmúlt napokban és hetekben, s már nem félek annyira tőle, bár nem mintha érdekelt volna, hogy mit tartogat a sors számomra. Tervezni hosszú távra egyébként sem szabad esetemben, a jövőt találgatni pedig kész időpocsékolás.
Összefoglalva: teljesen jól vagyok.

Csak jönne már a jóidőőőőő!!!

Elő- és főétel

Nem fenyegetésként írom, de olyan kipihent vagyok most, mint még soha bejegyzésírás közben.

Susitól kaptam 2 Unkle CD-t kóstolónak. Soha nem állt hozzám közel a trip hop-os, gépzenével fűszerezett világ, de eme két emberke alkotásaiba bele lettem szerelmesedve. Eddig csak annyira ismertem Őket, mint: ja igen, a két szigetes fazon, akik az Assassin's Creed trailer Lonely Soul aláfestését adták anno. Most ott tartok, hogy már legalább 2 órája folyamatosan dalaikkal ismerkedem. Kellemes!

Történt tegnap, hogy a 9-től 11-ig előre bejelentett áramszünet után az áram az visszatért, viszont valamink (az még mindíg rejtély, hogy mi) technikailag megsínylette az esetet, így nem volt internet az irodában. A következő hétre való ebéd megrendelése az én feladatom szokott lenni, interneten kersztül történik persze mindez, a szállító előírásainak megfelelően csütörtök délután 3-ig meg kell(ene) ejteni. Előkerestem a nekünk oly kedvesen ebédet szállító Norbertünk (mostmár tudom, hogy így hívják) névjegykártyáját, s felcsörögtem, vajh ilyenkor mi a teendőnk. Azt mondta, hogy akár neki is bediktálhatom jövő hétre szóló kívánságainkat - persze, hogy a már ismert duruzsoló hangot választja ilyenkor az ember s nem a központot... -, így megtettem. Ez eddig még okés is lett volna, előfordul az ilyen. Gondolom én... No de ma - jajj de ciki! - kolléganőm jelezte reggel, és állította, hogy Ő bizony rendelt ezt-azt még a hét elején mára, viszont nem érkezett meg a mi adagainkkal. Mély sóhajjal vettem tudomásul, hogy ismételten zargatnom kell fentebb (és lentebb is) említett férfiút. Amikor felkapta a mobilt már vigyorogva mutatkoztam be és mondtam el, hogy honnan is csörgök, mert sejtettem, hogy már sokkot kaphat ha meghall engem. Aztán persze - pff! - kiderült, hogy a hiba nálunk volt, nem kapott semmiféle ilyen rendelést. Nagy bocsánatkérések közepette búcsút vettem Tőle, viszont elfelejtettem biztosítani affelől, hogy a héten már remélhetőleg nem hívom. Ezt be is tartottam. Bár történt mindez péntek délután...

"Űrhajós vagyok, gyújts be még egy rakétát..."

Mintha kiszikkadt volna belőlem a kötőanyag. Körülbelül így jellemezném jelenlegi állapotomat. Nem fáj semmim, elvagyok, sőt, túlzottan el. Szállva. Messzire. Nem magamtól, csak úgy szimplán el. Nem, nincsen bennem semmi olyan, ami illegális.
A Tankcsapda "Félre a tréfát" dalának szövege ugrott be hirtelen.

Kilépek az űrbe, bőröm a szkafander,
elmaradt mögöttem már rég a Naprendszer...

Valahogy nem igazán tudok megbarátkozni ezzel az új Meyer könyvvel. Olyan sokan oda és vissza vannak tőle, nem értem, hogy miért. Számomra vontatott és lapos az egész történet, nem úgy, mint az Alkonyat. Ha nem tudnám, hogy Meyer írta a Burok-ot is, akkor azt hinném, hogy egy teljesen más világban élő író tollából való. A King könyvek többsége is vontatottan indul, de King-ről már tudjuk, hogy Ő a végére tartogatja a csattanót, így szívesen el-el szenderedik az ember a könyvei első lapjai felett, mert megéri. Dehát én még annyira nem ismerem Stephenie Meyer-t, hogy tudjam, Nála is megérné-e. Inkább megvárom az Újhold-at...

Tegnap ebédetszállító emberkénk pont az én sárgaback levesemet hagyta véletlenül a kis autójában, így levestelenül maradtam, s mivel később ebédelek mint a többiek, úgy gondoltam, hogy már nem szólok utána s kérem meg, legyen szíves guruljon ki azzal az 1 szem dobozkával. Aztán persze délután pöppet meg voltam ijedve, mert arra nem is gondoltam, hogy esetleg leltározik a nap végén, és hogy mondjuk pont miattam lesz ebből galibája.
Ma reggel viszont összefutottam vele az iroda előtt...
- Szia, neked maradt le tegnap a sárgabarack leves?
- Igen.
- Holnap hozok neked helyette valamit.
- Neeem, nem kell.
- De, hozok.
- Neeem, tényleg nem kell semmi.
- De, hozok valamit!
- Aranyos vagy, de tényleg nem kell semmi!
- De, hozok majd valamilyen sütit!
- Oké, köszi!
=) Az a bizonyos 4 betűs varázsszó... x)
Teljesen aranyos srác, csakúgy mint másik (sajnos nem írhatom le az étkeztető cég nevét itt sem) ebédszállítónk. Amikor megérkezik az ebéddel, akkor minden nap ugyanez a párbeszéd, ugyanilyen formában hangzik el:
- Csókolóóóóm! - mondja Ő.
- Jó napot kívánok, köszönjük! - mondják a többiek kánonban, én sziázok...
Fiúcskánk leteszi az ebédesdobozkákat, majd a küszöbről:
- Köszönööööm! Csókolóóóóm! - és eltünik.
=)
Egyemmegaszívüket.

Ennek örömére ennék most egy nagy adag citromfagyit...

Papííírkutyááák...

Tegnap megnéztük a Papírkutyákat. A Mucsi-Scherer párost éppen úgy imádolom, mint a Szőke-Badár duót, és ha még egy és ugyanazon filmben szerepelnek, nos hát akkor semmi rosszra nem számíthattam. Na igen, csak a csavar ott van - és ezt csak a film végén hittem el... -, hogy e két páros története két külön szálon fut, tehát még csak nem is találkoznak a sztori szerint... De a végén éppen ebből adódik a nagy pofáraesés.
Nem mondom, hogy olyan fényesen csillogó mozi, mint egy Jancsó bácsi film, de 10-es skálán jóóó erős 9,5-öst adnék rá jómagam. Természetesen sokat tettek a nálam elért sikerhez Mucsi Zoli és Petike spontánhülye megnyílvánulásai. Úgy, olyan rezzensételen arccal, olyan folyékonyan káromkodni, mint Mucsi Zoltán, hát igen kevés ember képes! Scherer Petikével kézen fogva lopták be magukat a szívembe jó sok évvel ezelőtt, s remélem, kívánom, hogy még sok-sok évig halljuk és lássuk őket együtt, és külön-külön is.

Filmkockák: papirkutyak.film.hu
Filmjelenet: Anyád! a szúnyogok