Napuff

Ami Dél-Afrikában a vuvuzela, az a mi környékünkön a félrenevelt gyerek hisztis óbégatása. Főként amikor pancsolásra alkalmas az idő, és szerintem főként akkor, amikor itthon és kint vagyok x) Egyébként imádom a kölyköket, de hát na...

Itthon térkövet és homokot rakosgattunk (közben orromat fújtam, a legnagyobb hőségben, ha ez allergia, akkor hülyét kapok) az udvar helyére, illetve a "mester" rakta, mi csak segédkeztünk. Mindez idő alatt csak 3 szúnyog csípett meg, ami nem kis teljesítmény. Sőt, mindezen idő alatt bent és kikapcsolva hagytam a telefonomat, ami apróbb félreértéseknek adott okot, természetesen tárt karokkal várom a büntetésemet, mivel egy beígért sms küldésre a fentiek miatt nem kerülhetett sor. Ehh. Mondjuk nem bánnám, ha beszüntetésre és dózerolásra kerülnének a mobiltelefonok, ugyanis az utóbbi időben igen sok problémám volt a személytelen és arctalan "viselkedése(m)" miatt.

Minnndegy!
Új hét, új ... akármik, amiket elszúrhatok. Egyébként halál pozitív vagyok, tényleg.

Sztorisarok

Amikor még mind a ketten - én és öcsém - kicsik voltunk, anyunkat bevitték a kórházba vakbélműtétre. Pár napig apunkkal maradtunk, aki gondoskodott rólunk, mosott, főzött ránk... tejbegrízt is készített.

Anyát, hazaérkezése után a következő kívánságunkkal vártuk:

"Anya, szeretnénk, ha ezután apa készítené a tejbegrízt, mert az övében vannak kis golyócskák is!"

Re

Úgy döntöttem, hogy újra belefeledkezem az írásba. Csak úgy ki magamból. Úúú már mióta is nem? Rééég volt, hogy utoljára itt jártam. Néhány Szívem Csücske szóvá tette a bejegyzések elmaradását, csetlő-botló életem mulatságos, olykor rémísztően groteszk, egykor felettébb szürke és drámai fordulatait.

Mióta nem pötyögtem, sokat nevettem, sírtam, sírva nevettem, voltam szerelmes is, hivatalos és nem hivatalos kapcsolatban élő emberke, voltam (már) nő, és voltam ismét gyerek, felszedtem pár kilót (már 48 és fél körül járok, cél az 50), változtattam frizkót (mint a legtöbb nőnemű ember, aki éppen lezárni készül egy életszakaszát), ettem a Városliget Gyermeknapján szakadó esőben párától összecsoffadt vattacukrot, fagytam meg a Margitszigeten többször is, mert naívan azt hittem, hogy ha naptári tavasz van, akkor az időjárás is e szerint cselekszik felmelegíteni a napokat, ééés még sok minden máson is túlestem, de most ugorjunk. Itt vagyok. Tegnap KIR3 oktatás a Műegyetemen, ma Pedagógus Napi ünnepség Pomázon, azzal a megtiszteltetéssel, hogy én adhattam Polgármesterünk kezébe az okleveleket és csokrokat, melyek aztán a díjazottak, ünnepeltek kezébe kerültek, majd kicsit később páholyból nézhettem és hallgathattam a Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét. Finálé. Fantörpikus. Az állófogadáson aztán ittunk egy piszok erős kávét, szerintem ma már nem alszom. De az is lehet, hogy még holnap sem. Olyan blúz volt rajtam, mint amelyet a gésák is viseltek anno (vagy még ma is léteznek gésák?), gondolom az éhség az alapszínt is megadta hozzá, hogy olybá tünjek, már csak egy fekete paróka kellett volna, és egy kis vérvörös rúzs. Tádááám...

Záró akkord.
Pá.