Két lélegzetvétel között

Ágyban feküdni, miközben kint hétágra süt a nap... Én ilyen beteg már nagyon régen voltam, mint a hétfőtől csütörtökig (máig) terjedő időszakban. Egyáltalán... ma csütörtök van? Milyen nap van ma?
Most sem vagyok 100%-os, de legalább már tudom, nem én leszek Pest megye első H1N1 áldozata.
Utoljára akkor volt 39 fok körüli lázam, amikor kiskoromban vért vettek tőlem. Nos hétfőn 38,8-ra szökött fel, kedd reggel pedig "lepadt" 38,5-re. Ekkor küldtek munkahelyemről nagyon gyorsan kivizsgálásra. Persze akadt olyan is, aki nem az állapotom miatt volt nagyon megijedve, hanem attól - és ezt nem tudta véka alá rejteni -, hogy az allapotom miatt megfertőződhet... Ez egy pöppet rosszul esett, dehát ki ilyen, ki olyan, és visszagondolva talán nem is elítélhető reakció.
Az Algopyrin pedig csak arra volt jó, hogy elmúlt tőle a fejfájásom, a lázammal nagyon jó barátságot kötöttek, oda-vissza békénhagyták egymást. Ígyhát áttértem egy lórúgásra, Panadolra. Ave Panadol.
Ja és nem, nem az új influenzával volt dolgom (mostmár remélem beszélhetek múltidőben róla), ugyanis a jól ismertek közül a

• láz
• köhögés
• torokfájás
• fejfájás
• fáradtság
• hidegrázás
• hasmenés
• hányinger
• hányás
• izomfájdalom
• orrdugulás
• orrfolyás

tüneteket tapasztalhattam "csupán". Jajdejó...
Mindegyis, úgy tűnik, hogy a gyógyulás útjára léptem. (kipp-kopp)

Nagyon vigyázzatok magatokra, és ne legyetek a kelleténél sokkalta makacsabbak! Ezt teljes jóindulattal és komolysággal mondom.

KaBoom

Végső Állomás Háromdö.
A déjà vu és a sors furcsa és egyben rémísztő kompozícióját láthattuk moziként.
És mindezt Csilivel!!! ;)

Hümm...
Fú hát a film röntgen-fílinges főcíme fantasztikusra sikeredett! Ekképpen a záró képsorok is.
Aprópó zárás. Ezt a részét nevezhetjük nyugodtan "rövidzárlatnak" is, mivel a hatás kedvéért úgy el lett harapva, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Kellett egy kis idő, amíg felfogtam, hogy jah, már a stáblista pörög...
Első jelzőm ekkor a "baromság" lehetett, már nem emlékszem pontosan. A második, amikor már kifelé tartottunk a teremeből a - Csili által is használt - "érdekes" volt. Aztán hazafelé döcögvén a HÉV-vel elkezdtek kattogni fejemben a fogaskerekek, és valószínűleg ez lehetett az alkotók célja is.

Egyébként nem nagyon szeretem a déjà vu érzéseket. Nem tudom... valahogy... megrémísztenek. A jövőbe látni pedig végképp nem szeretnék. Ha már idő, ó viszont hányszor és hányszor előfordult már, hogy jaj de remek lenne, ha visszaröppenhetnék a múltba, és megtenném ezt, vagy máshogy tenném azt, vagy nem tenném meg amazt. Ezek a mostanában ritkábban előforduló kósza gondolataim mondjuk ellent mondanak annak, amit vallok. Dehát mivel tudjuk, hogy úgysem lehetséges, miért ne fantáziálhatnánk a gondolattal?
És akkor itt jön az Időgép örökzöld mondókája, mely bár nagyban hasonlít a ma látottakéhoz (és 3 elődjéhez is), mégis sokban különbözik attól. Míg utóbbiban a múlt, előbbieben a jövő sorsszerűsége a fő téma. Az Időgép mozi az igazat megmondva addig volt számomra érdekes, amíg vissza-visszament főhősünk a múltba, hogy megmentse szíve hölgye életét. A múlt jobban izgatja a fantáziámat. Furi egy dolog ez. A jövőbe látás és repkedés nekem nagyon túlontúl futurisztikus... De mindkét mozi kedvenc lett. Szóserólatöbbet.

Tehát a mozit nagyon tudom ajánlani, mert háromdö és ezáltal sokkal inkább élvezhetőbb mint nem, mert remek effektekkel fűszerezett, mert megmozgatja a fantáziádat, mert felborzolja az idegeidet.
Negatívumai, hogy hülye és olykor morbid poénokkal is ellátták, amelyek nem mindíg oda illőek ahová letették őket. Dehát ízlések és pofonok asztalon-hagyott-szemüvegen-áthatoló-napfény-által-lángra-lobbant-forgácskupac-miatt-felrobbant-tartályok-követeztében-kigyulladt-moziteremben-szénné-égés ... Stílszerűen.

Néhány idézet a filmből, mely megmaradt:

Rajtatok tartom a szememet...

Déjà vu-m van, a déjà vu Isten üzenete...

Én már az elején ezt a filmet akartam megnézni, itt maradok...


Hmm lehet, hogy egy teljes hétig nem megyek ventillátor közelébe... Ezt már én mondtam. Most. És még mindíg.

Útban a végső állomás felé

A tegnapi nap folyamán bátorságpróba elé állítottam szervezetemet, melyet az kis-nagy sikerrel vett... A mai napon viszont helyére billentettem mindent.

Pénteken TÁMOP projektnyitó nap, emiatt csütörtökön lemondva a másnapi (pénteki) ebédem. Nos a projektnyitóra végülis nem megyek el, mert már reggel lóg az eső lába. Ám az ebédem aaaz lemondva. Remek. Így esik, hogy 15:00-ig - míg haza nem érek - van bennem össz-vissz egy nagy bögre kávé és néhány szem szilva. Setöbb.
Átlépve az otthon küszöbét nyomban kenek magamnak vajkrémmel egy nagy szelet kenyeret, szeletelek rá egy negyed kígyóubit, majd sietve elfogyasztom, mert rohannom kell Szentendrére Susihoz (nincs ellenemre). Az állomásra futtomban rácsörögök, hogy hol is van konkrétan, mert hogy én úton, majd figyelmeztetem, hogy ha nem érnék oda időben, akkor valamelyik pomázi árokban keressen, mert hogy nem ettem túl sokat és emiatt nem vagyok a toppon.
Mire átérek leányzó már 2 mini pizzával vár (nagyon bájos Tőle!) és az előre lebeszélt Hamlet rockopera CD-vel.
Vártemplomozunk, bejelentünk egy természetellenesen füstölő kukát, korzózunk, megkeressük a Dorotheát, ám az dugig, így tova.

Hajnalra összegyűjtött 3 jelző:

• örök reménykedő (Csili)
• kishitű (Bálint)
• ambivalens személyiség (Susi)

Ma fél 2 környékén indulás Pestre, HÉV, Margit-híd, Mammut.
Mivel nem csípem a villamost, a sétát viszont annál inkább, természetesen kihasználom a kínálkozó lehetőséget.
Mammut, jegymegvétel a legsármosabb pénztárostól, simán megy minden, lefelé menetemben meg is pötyögöm Csilinek, hogy holnap 16 órától Végső Állomás mozizunk. Fix.
Épületből távozásom előtt még nekiesek egy automatának, KitKat szelet, csak mert ugye meglátni és megszeretni. Mivel a szabadban (már ha Budapesten lehet így nevezni azt a helyet, ahol éppen nincsen a fejünk felett semmi) a nap több mint 7 ágra süt, így kedvem nagyon nincsen hazamenni, irány a híd, onnan pedig a Nyugati. Mert sétálni jó.
Nyugati aluljáróban veszek egy nagy fürt szőlőt, majd irány vissza a hídra, onnan pedig HÉV, mostmár mindezt hazafelé.

Ezt csak azért, mert: TATU18 - Nem vagy... normális [3,94MB] =) Csak. Semmiféle üzenete nincsen.

Nobody move, Nobody get hurt ...

Puffnekem

"Hogyan haragítsunk magunkra ismeretlenül egy nap alatt két embert" ebben jó vagyok. Sírjak vagy nevessek? =)

Namostezennemgörcsölök!

A tegnap este és éjszaka VISZONT borszasztó gyorsan eltelt, mert bájos Kisvakond bájos gazdájával beszélgethettem, és olyannyira jól éreztem magamat , hogy hipp-hopp elszaladt az idő.
(Ha ismét erre jársz és olvasod e sorokat, akkor üzenem Neked, hogy KÖSZÖNÖM!) ;)

Már vasárnap óta új helyen, új környezetben és új ágyban alszom. Keményebb, másabb. Féltem, hogy nehezen tudom majd megszokni, de kellemesen csalódtam. Nem fáj a hátam. Nem fáj a derekam. Nem fáj a nyakam. Viszont borzasztóan elkezdett fájni jobb kezem kéztőcsontja. Vicces. Mulatságos de nem meglepő, mivel bal oldalamon és hamburger-mód alszom. Mondhattam volna rakottkrumplit is. Ha alvás közben hosszában félbevágnának: egy sor ágy, egy sor lepedő, egy sor kéz, egy sor kispárna, ez utóbbin pedig készenléti üzemmódban fejem.

Meg akarom (nem szeretném, hanem akarom) nézni a Végső Állomás mozit... Nem feltétlenül 3D-ben.
Furi, mert az eddig látott részek mindegyikének végefőcímekor átfutott az agyamon, hogy ahh, mekkora őrültség. De mégis... van benne valami ami vonz...

Vízpartot is akarok.

Tessék! Kövezzetek! Aztakupolájátneki...

Az MSN öl, butit, és nyomorba dönt.

És felébreszti az emberben szunnyadó állatot.

Tegnap este 9 körül kifejezetten azért léptem fel a világhálóra, és azon belül is a fent említett alkalmazásba, hogy egy majd' 100 km távolságban csücsülő Kincsem állapota felől érdeklődjek, mert mint előző napon említette pöppnyi baleset érte. Belőlem pedig feltört az anyai ösztön, az aggódás. Aztán persze megnyugtatott, hogy mostmár sokkal jobban van, de azért leszögeztem Neki, hogy meg fogom számolni biztos ami tuti mind a 10 ujját, maradéktalanul megvannak-e. Vagy mind a 20-at...
Mindeközben két emberke - akiket nem igazán ismerek még amúgy egyébként mellesleg, gondolom a tegnapi eset után nem is fogok... - észrevette, hogy aktív vagyok, bár az "elfoglalt" állapotom jelezhette Nekik sandán, hogy nem vagyok 100%-osan jelen... Ámbátor kérdések hadát kaptam Tőlük két oldalról - miközben ugye említett módon aggódtam és ittam Aggódásom Személye karaktereit, hogy mi is történt Vele túlképp és egyebek -, többiek persze fejemhez vágták, hogy miért nem reagálok nyomban, és hol vagyok már, és hú, és írjak már, és legyek már aktívabb kicsit, (...) Nálam pedig elszakadt a cérna, elértem arra a pontra, hogy mivel abszolút nem ismerem a két emberkét talán most akkor szemükben szemétté válok egy picit, nem reagálok. Úgy lehet talán elképzelni mi éppen ekkor bennem zajlott, mint egy pszicho filmet, ahol csiripelnek ordítanak az ember fejében a hangok (ez mondjuk így, ebben a formában hülyeség, mert a hang maga nem ad ki hangot, de mindegy...), majd ember két keze közé veszi a szétrobbanni kívánó káoszt ami a nyakán van, és kiabál, hogy ELÉG!
Nyűgös lennék?

Biztosan Ti is voltatok már így.
Legalábbis... remélem.
Mert akkor talán meg tudtok érteni.
Talán.
Vagy ha nem, hát akkor kövezzetek meg! x)

A szerelmes ember

Címszavakban felismerések, szeretem-dolgok, amelyekre a hétvége folyamán ébredtem rá.

• Szeretem a kávázást!
• Szeretem az Eszterházy tortát!
• Szeretem a Tatu18 Köszönöm című dalát!

Most pedig mivel hétfő lévén nem sok mindent tudok úgy egyébként írni, erőm sem nagyon van hozzá, bár ahhoz képest, hogy hételeje van, egész ügyes kis hivatalos leveleket fogalmaztam ma :) (...) gondoltam megosztok Veletek egy a minap olvasott Tabi László sztorit. Egy kis hétfőies bájosság =) Címe: A szerelmes ember...

Budán volt dolgom. A Gellérthegy előtt mentem el, ott találkoztam vele. Hatalmas gránitkövet görgetett maga előtt, homlokán csorgott a verejték és az orra mellett összefolyt a könnyeivel.
— Koncsek! — kiáltottam fel megrendülten, mert felismertem. — Koncsek! Mit csinál?
Réveteg tekintetet vetett rám és egy fényképet vett elő. Vöröshajű fiatal nőt ábrázolt. Odatartotta elém.
— Mász Panni... — dadogta bőgve — ez itt Mász Panni... Halálosan szeretem.
Vadul csókolgatni kezdte a fényképet. Részvéttel szorítottam meg a kezét.
— Meghalt? — kérdeztem.
— Nem — zokogta. — A fodrásznál van. Itt van randevúnk.
Összeesett. Ügyesen fellocsoltam, tovább zokogott:
— Én nem tudok Mász Panni nélkül élni...
— Hát elhagyta magát?
— Nem hagyott el... Még csak az kéne. De el fog hagyni, ha nem hozom be valamelyik színházhoz. Színésznő. Pannikám, édes Pannikám...
Később erőt vett magán és elmondta, hogy Mász Pannit egyetlen színház sem akarja szerződtetni, mert olyan tehetséges, hogy minden együttesből kirína. Mász Panni olyan tehetséges, mint Duse és Garbo egy személyben, de sokkal tüzesebben csókol. Hogy Mász Pannit mégis elhelyezze valahol, ő — mármint Koncsek — írt egy történelmi drámát is, amelyben három szerepet játszott volna Mász Panni. De a darabot egyetlen színház sem fogadta el, mert túl jó, és nem szabad elkényeztetni a közönséget. Reggel 6 órakor kel — mármint ő, Koncsek — és egész napját azzal tölti, hogy szereti Mász Pannit. Azért kel korán, mert különben éjfélig nem tudna végezni.
— Barátom — zokogta —, ahogy az a nő jár-kel, ahogy az a nő lélegzik, ahogy az a nő emészt — hát ilyen még nem volt. És ezt a nőt nem szerződtetik!
Bőgve mondta el, hogy eddig három színigazgatót párbajban megölt, négyet nyílt utca során leköpött, egyet csak felpofozott. De ez sem használt. Mász Panni örökre szerződés nélkül marad, mert túl tehetséges.
— Szeretem — hörögte vérbenforgó szemekkel — szeretem! A haját, a szemét, a körmit, a foghúsát, a nyelőcsövét! Panni! Panni!
Ráborult a gránitkőre és apró szilánkokat hasogatott le belőle a fejével, úgy rázta a zokogás. De én mégis megkérdeztem:
— És ez a hatalmas terméskő, ez minek, Koncsek?
Kisírt szemmel kezdte magyarázni:
— Négyezer ilyen követ görgetek fel a hegyre. Ez az első. Van ott egy kis telkem. Felépítek egy kőszínházat. Szerződtetem Mász Pannit. Az én darabomban fog fellépni. Én leszek a zenekar és a jegyszedő és a súgó. És csak én fogom nézni, ahogyan játszik. Nem való az mindenkinek... Panni! Panni!
Ekkor megérkezett a nő. Mász Panni. Szép és ápolt volt. Rákiáltott Koncsekra:
— A frász a pofádat Géza! Már megint izzadsz és véres a fejed és ki van bőgve a szemed. Na gyerünk tovább!
És belerúgott Koncsekbe. Az mosolyogva nézett rám:
— Látja, hogy törődik velem?
És tovább görgette a követ fel a hegynek. Piros vércsík mutatta az utat, amerre mentek.

Forrás: Hetes Kávéház

Néha a rossz dolgok is jól sülnek el

A pénteki nap volt az utóbbi idők legszörnyűbb napja... x) És akkor még finom voltam és nőies. Össz-vissz 3 pozitívuma volt, a vadas ebédre, Süni futólagos társasága, és Krisztián váratlan és kellemes látogatása.

Vissza a múltba.
Péntek...
Már eleve ugye kőbe vésve a hely és időpont ahová el kell jutnom koraeste, s lám, plusz 1 órát még túlórázom. Munka után lóhalálában igyekszem elintézni a postát, mert még ott is dolog van (naná), majd maradva a lóhalálnál itthon is, hazaérkezvén próbálom összerakni magamat. Valahogy.
Eljő az idő, indulás. Nocsak, beborul az ég, szakadni kezd az eső... Ó mily' meglepő! Főleg azért, mert ugye szabadtéri program van betervezve Szentendrén. (...) Amikor már éppen kezdek hinni abban. hogy elvonult a vihar a maga esőfelhőivel együtt, a Vártemplomnál ránkszakad az ég, majd a főtértől nem messze, egy kellemes kis egyszerű, ám nagyszerű hangulatú és társaságú beülős helyen lelünk fedezéket előle. (Dorothea Café) Kapok egy frissen facsart narancslevet, nagyon pozitívan hat rám.
Miután jelenlévő bájos törzsvendégekkel, egy középkorú (?) férfiemberkével és két fiatalúrral sokat mosolyogva kitárgyaltuk a mai fiatalság nehézkes sorát, kikukkantván a szabadba ismét enyhülni látszik a zuhi, indulás tovább enni a kilómétereket. A helyiségből kilépve megpillantván a horror filmbe illő viharfelhőket úgy döntünk (nem én, de díjazom az ötletet), hogy könnyes búcsú, irány haza.
Itthon aztán találkozás Krisztiánnal, nagyon szeressem Őt, amilyen magas fess fiatalember akkora hatalmas szíve van. Sőt. Még annál is nagyobb... Megtisztelő, hogy rokona vagyok.

A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás.
Laurell Kaye Hamilton

Önvédelemből idéztem... =) Meccset néztem. Vagyis néztem A Meccset. Pedig alapjáraton EB és VB követésre vagyok csak beállítva. Gyerekek... Ezt a telhetetlen népséget! Ahelyett, hogy védekezünk, húztuk-vontuk volna az időt, támadtunk, kapkodtunk, tessék, meg is lett az eredménye... Kínomban nagyon elnevettem magamat a harmadik gól után.
Na de azért ügyesek voltunk...
Egyébként hogyan kerül egy Kovácsistván a pálya szélére?
És egyébként hogyan esne kommentár bácsinak, ha mellette gyújtanának meg "néhány görögtüzet"?

"Elvezették őket. Nem tudom, hogy mi lehetett a bűnük azon kívül, hogy meggyújtottak néhány görögtüzet..."

Köszi... x)

E két nap részecskéihez valahogy sehogysenem tudom illeszteni a már oly sokszor emlegetett "mámor" kifejezést... =)
Ámbátor nem hagyom ki mégsem:

Mámorosan szép vasárnapot mindenkinek!

VizKomm

Ma nem pusztítom az idegrendszereteket, inkább a vizualitásra megyek rá. Dolog van. Ma már nem láttok többet. Estére már valószínűleg én sem...

Régi-új kedvenc fotók ajánlásával színesítem a napot. Nagyon tudom ajánlani a kis művészek teljes albumlistáját és azok tartalmát is!

Ez elment vadászni...
(Egyet Csili nénitől...)

Ez meglőtte...

(Egyet Csavi bácsitól...)

Ez hazavitte...
(Egyet Maluna nénitől...)

Ez megfőzte...
(Egyet Péter bácsitól...)

Az iciri-piciri pedig mind megette.
(Egyet Tibi bácsitól...)

*integet*

Véletlen hajnali mámor

Szavak, szavak és szavak.

Klaum életjelet adott, valószínűleg sorozatban csuklott az előző posztban is említett érte-aggódásom miatt. Elmegy úgy, hogy azt sem mondja, hová. Azt sem, hogy egyáltalán elmegy! Azok után, hogy betegre aggódtam magam miatta amíg egészségének szó szerint is ártó kapcsolatában hánykolódott. Azok után, hogy személyesen is közöltem vele: féltem Őt. Mire gondolhat az ember? Elszökött. A problémák, a gondok elől. Vagy elüldözték. Vagy üldözik. Vagy Ő üldöz valakit. Vagy bármi! Alapjáraton ugye negatív feltételezések és találgatások keringenek ilyenkor a fejünkben.
Életjelet adott. Igen. Mit írt? Idézem. Szószerint.

Már negyedik napja kib*szott másnaposan fekszem a parton és barnulok :)

Háh!!! Most erre mi mást lehet mondani? Imádom. =) Nagy kő esett le ezen sor olvasata után a szívemről...

És ha már szavak s beszélgetések, köszönöm Csavinak a mai őszinte beszélgetést. Sokat jelentett.

Elnézést kívánok

Akármikor pötyögtem naplómba, soha meg nem fordult a fejemben, hogy ezt vagy azt nem nagyon kellene feszegetni, nem lenne jó ötlet ilyen nyíltan kiadnom magamból, és hogy talán jobb lenne, ha megnyitnék egy notepad doksit és ott tenném inkább ugyanezt. Nem fordult meg a fejemben, mert mindíg volt valaki, akivel szemtől-szemben megoszthattam az olyan élményeimet, bánataimat, érzéseimet, melyek a magánügy kategóriába sorolhatóak. Ilyen bizalmas oda-vissza lelkiszemetes társ volt mindígis Klau és Susi. A barátaim. Még mindíg. Csak most magamra hagytak.

Klaudia küldött a hét elején egy köresemest, hogy "Elindutam, jelentkezem kintről, csók mindenkinek". ??? Mi van? Hova? Miért? A jelentkezés sem történt meg persze, eddig is aggódtam érte nem éppen szívderítő kapcsolata miatt, most aztán piszkosul nyugodt vagyok ám... Nem értem. Nem értek semmit. A miértjét sem tudom. Nem tudok SEMMIT!

Susival pedig úgy vagyunk, mint a rossz házasok. Vagy Ő, vagy én csinál valami hülyeséget, mely hatására a másik fél morc lesz, ez két igen makacs ember barátságát nagy próbák elé képes állítani. Talán nekem annyival van könnyebb dolgom, hogy türlmesebb vagyok. Őt viszont már az is bosszantja, hogy én nem bosszankodom jelen helyzet miatt. Ki érti ezt?

Visszatérve az eredeti mondókához, most pedig itt maradtam egyedül, és legszívesebben felkapaszodnék a házunk előtt magasló hatalmas diófára, annak is a csúcsára, és kiordítanám magamból, hogy ... Hogy nem tudom mi motoszkál bennem, hogy nem tudom hová tenni Őt, hogy legszvesebben mentalistákat megszégyenítő szemtelenséggel belekukkantanék a fejébe, hogy mit miért tesz, aztán amikor reggelente beleszippant a friss, harmatos levegőbe én makro-részecskeként bejutnék a szervezetébe, hogy aztán az Ő szemén keresztül, mint egy elvarázsolt kastély torz ablakán át láthassam magamat.
Minek az embernek ellenség, ha vannak beazonosíthatatlan érzelmei valaki iránt? Bocsánat gyengébb lelkű eltévedtektől, de sz*r dolog. És mégis... Örülök neki. Örülök Neki. Nem vagyok egy semmi eset.

(...)

Munka után, nyakamba kötött fehér kardigánommal, mint valami albínó denevérember rohantam haza, hogy folytathassam birodalmam megkezdtett és végenemlátható kitelepítését. Fáradt vagyok. Szellemieg és fizikailag egyaránt. Gondolom a szellemi tompaságom észlelhető fenti sorokból. Elnézést kívánok.

A Hold pedig csak vigyorog, vigyorog, vigyorog...

Ide való: 30Y - Mámorba táncba (4,55 MB)