Rímbörtönben

Először is bemutatnám blogunk újdonsült Helytartóját:

Tessék vele vigyázni, mert az átlátszóság megtévesztő, ha kifordítod Farkas.

Susival ma csaptunk egy görbe délutánt, bár én reggeltől egészen délig majd' idegbajt kaptam attól, hogy szakadt az eső, fújt a szél, világvége-hangulat és szürkeség uralkodott a falakon túl. Aztán amint mérgemet írásban is megosztottam másokkal, kisütött a nap, mégpedig hétágra. Na azért ereje annyira azért nem volt...

Az irodában egy picit szét voltam esve, nem tudom miért, lehet, hogy ez már csak velem jár. Mint fröccshöz a szódavíz. Hazaérkezvén elkezdtem septében tisztába tenni magamat (értsd: tus, hajmosás, etc.), a "mit-vegyek-fel" szindrómával is elvoltunk egy ideig, aztán végülis csak elindultam végre. És most először szembesültem csak az új HÉV jeggyel... Ismét átmentem cikibe, de nem érdekelt, megkérdeztem jegypénztáros nénit, hogy a vonaljegy formájú jegyet esetleg nekem kell-e a vonaljegy formájú présbe helyeznem - amit jó esetben mások is lyukasztóként, ha viszont sz*r napunk van, akkor perselyként használtak előttünk -, avagy kalauzbácsi/kalauznéni majd intézkedik kezeléséről? Így biza, az utóbbi! Csak a vonaljegyet lyukasszam! Napuff. Ezt az infót szép lassan el is raktároztam tekervényeimbe.
Mammut-os Susi-s délután (részletek pár sorral később) végén hazafelé, a Margit-híd megállóhoz közelítvén a HÉV-hez, a lépcső tetején ellenőrbácsik. Mutatom nekik, hogy "helló fiúk, van jegyem, itt van ni", majd sétálok - volna - tovább, mire felém kap az egyik "szimpatikus" úriember, kiveszi kezemből a vonaljegyet, bő fél percig keresi annak mértani közepét, majd elhelyez a targetban egy lyukat. Aztán pá-t int.
Ezután én, mint egy holdkóros sétálgattam a peronon, kezemben a jeggyel, körülöttem pedig a Hamlet-i gondolattal: vajon most akkor lyukasszak, vagy ne lyukasszak? Kérem kishazánk valamely segítőkész Békávé-dolgozóját, legyen olyan kedves és világosítson már fel, hogy hogyan működik ez az új, roppant értelmes jegykezelési rendszer. Köszke.

Tehát, Mammutban randi Susival, aki nem hogy a nyakambaugrását örömében, de nekem szánt köszönését is arra az úúútálatos mondatra cserélte fel, hogy élete párja ekkor-és-ekkor érte jön, tehát értsem ezt úgy, hogy határozott ideig élvezhetem csak társaságát.
Megittunk egy frissen lefőtt (?) kávét, majd pedig - nem kellett sokáig rágni a fülét, hiszen e tekintetben egyformák vagyunk - célba vettük kedves könyvesboltunkat. Nekem kapcsiból bekapcsoltak érzékelőim Stephenie Meyer "A Burok"-jára, míg Susi inkább a magyar irodalom felé menet veszett el félúton. Meyer bezsebelése után megláttam kisbarátnőmet, amint egy vékonyka könyvvel a kezében engem hívogat.
Nos, ekkor kezdődött a baj. Tim Burton. Elég ennyi? Tim Burton abszurd, morbid, ámde bájos és mindemellett természetesen vicces írásai saját kis illusztrációival. MINDENKINEK ajánlom! Na jó, aki nem kapható az ilyesmire, annak nem. Nagyon sok kis szerethető lénnyel találkozhatunk a műben, mint például: Üszöksrác, Pacasrác, Vudulány, Tűpárna királynő, Sokszemű lány, Robotgépgyerek. És még sokan mások. Imádom!
Aztán persze ez ki is derült ott a tett helyszínén, így megkaptam. Ajándékba. Nem a gutát, hanem a könyvet magát. Mert nekem ilyen superfantasztikus barátaim vannak. (...) Vagy csak le akart kenyerezni, hogy ugyan, tünjek már el végre, hogy Ő nyugodtan tudjon turbékolni párjával? =) Ehhehe...
Hja, és Darren Shan egy könyve is bekerült végül a kosárba, mert az volt az egyetlen "nagyon ijesztő!" írás a láthatáron, mindíg kell lennie egy ilyen olvasmánynak is itthon a nehéz napokra. Mint ahogyan a szerelmi bánatot sem szabad romantikus slágerekkel megpróbálni kezelni (kemény rock ajánlott rá), a rossz napokat sem szabad leányregényekkel zárni az - esetleg könnyben úszó - ágyban fekve. Stephen King, Dean R. Koontz, Shaun Hutson (bár ez utóbbi az esetlegesen előforduló szexuális jelenetek miatt kizárható), és társaik a gyógyír. Ennyit erről...
Könyvmolykodás után megettünk egy sütit, majd fájdalmas búcsút vettünk egymástól. Ennyit erről is...

Kellemes társsal töltött, nevetésben gazdag és eredményes napot zártam tehát. VÉGRE!

Tim Burton: Szervác, a Szennysrác

Akik ismertük
- a barátai -
úgy hívtuk, Szervác.
De mások számára Ő volt
a rémes Szennysrác.

Jól elélt bagófüstön,
azbeszten és ammónián.
Más meggágyult volna,
de Ő letüdőzte őket simán.

Kedvenc játéka volt
az aeroszolos nagy flakon.
Naghosszat csak ült,
s sprézett ki az ablakon.

Lent várt a garázsban,
lehetett bármily' korai óra.
Várta, hogy a kocsi induljon,
s Ő rácuppant a kipufogóra.

Úgy tudom, nem sírt Szennysrác,
talán csak egyetlen egyszer.
Só ment a szemébe,
nem egy kegyetlen vegyszer.

Kivitték a kertbe,
hol friss levegőt inhalált.
Lesápadt, s érezte,
így lel végül kínhalált.

Rövid életének végén
talpát így dobta föl.
Ki gondolta volna,
hogy a természet lágy öle öl.

Szervác lelke elhagyta testét,
a barátok elmondták imájukat.
A lelke felszállt a mennybe,
de az ózonrétegben hagyott egy lyukat.

(Éljen-éljen soká' Stern Gábor a fordító!!!)

Most pedig nyomás megvenni a könyvet!