Úton

Vajon minden ember úgy érzi, amikor önmagába mélyed, hogy mindenki más rajta kívül más úton halad, esetleg "több kerékkel", más eszközön és más célból? Na, most ezt jól elvontam... Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindenki hülye, csak én vagyok normális, dehogy! Tudom, hogy nem vagyok kerek. Hanem röviden és tömören más, és emiatt nem is igazán értem sokszor, hogy miért nem tudok bizonyos emberkékkel egy hullámhosszon lenni.
Áh, mindegy! Olyan ez, mint amikor a tiszta, sötét égre meredek, és megpróbálom felfogni a végtelent... csak azt érem el vele, hogy beleszédülök, és legyintve hagyom az egész próbálkozást a fenébe.

Hétfőn dél körül csörgött a mobilom, egy számomra ismeretlen számot jelzett a kijelző, s mivel mostanság az irodában inkább lenémítva tartom magam melett, így mivel ismeretlennek tituláltam a hívó felet, hagytam, csörögjön... Másnap, kedden, köbö dél körül ismételten elkezdett csörögni, a szám bár már nem volt ismeretlen, mert emlékeztem rá előző napról, azért mégsem vettem fel, csörögjön... Kedd este hív Imi, hogy Tomi felhívta Őt, hogy nem tud engem elérni, ÉN biztosan morc vagyok rá, ezért nem vettem fel soha a telefont, sőt, még vissza se hívtam... Pfú azt hittem rögvest elásom magamat. =) Mióta új zsebtelefonom van ez a sokadik ilyen eset... Szerencsére ma este - sajnos egy igen szomorú évforduló kapcsán - összefutottunk, így személyesen biztosíthattam affelől, hogy nem haragszom rá.
A fent említett félreértés miatt szeretném itt és most leszögezni, hogy másra sem hagaszom! (...) Vannak emberek, akiket nem igazán csípek, de senkire nem haragszom. =)

Ma végigolvastam a délutánt, mert jelenlegi könyvemet egyszerűen nem lehet lerakni... Stephenie Meyer E/1-ben ír, Bella mesél, aki bár a történetben 10 évvel fiatalabb nálam, de nagyon könnyű a bőrébe képzelni magamat, és az Ő szemével látni, az Ő szívével érezni, az Ő agyával gondolkodni, mert sok hasonlóságot vélek felfedezni (ez a mérhetetlen kiváncsiságára, kitűnő kétbalkezességére és -lábasságára is éppúgy vonatkozik), de gondolom ezt rengeteg más lány is elmondhatja, talán ezért kedvelik oly sokan az Alkonyat szériát.
Elérkeztem a történet azon részéhez, ahol Edward kérdésekkel árasztja el Bellát, és a "Mi a kedvenc virágod?"-nál elgondolkodtam, hogy vajon ezt miért nem kérdezte életem folyamán tőlem senki? =) Ettől egy kicsit frusztrált lettem. x)


Azt mondják az okosok, hogy ha az ember megbékél a sorsával, akkor lehet igazán boldog. Van akinek az a sorsa, hogy duciként kell leélnie az életét, van akinek az, hogy valamely érzékszerve hiányával, és van, akinek az a sorsa, hogy egyedül. Ez utóbbiba tartoznék én is. Nem, ez most cseppet sem siránkozás!!! ÉN akarom ezt! Mert így kell lennie!
Úgy képzelem el - és most megint egy kis kitérő -, hogy az ember, amikor tudatára ébred, egy képzeletbeli rengetegben találja magát, és csak úgy juthat ki onnan arra a helyre, amit álmaiban kiszemelt magának, ha rátalál az ösvényre, és az elágazásoknál is a helyes utat választja. Nos, én valami ilyesmit érzek most, rátaláltam egy ilyen ösvényre, de persze még sok válaszút áll(hat) előttem, ez csak egy kis része a mindennek.
Már bő 6 éve, valahányszor ha egy férfi (vagy fiú) közelébe kerülök, minden remekül és természetesen alakul mindaddig, mígnem esetleg a közöttünk lévő kapcsolat a férfi-nő kapcsolat jeleit nem kezdi mutatni, ilyenkor kezd az egész történet terhessé és taszítóvá válni számomra. Nem megijedek, hanem egyszerűen nem érzem szükségét annak, hogy bárki is megpróbáljon irányítani, betáblázni az időmet, megváltoztatni engem a saját kis ideáljának képére, nem, köszi, ebből nem kérek. Mert mi is a szerelem? (...) Nesze neked Valentin nap! x)
Persze - nem tagadom - estem már majdnem szerelembe egy-egy pillantástól a HÉV-en, egy-egy hangtól telefonos ügyfélszolgálat tárcsázása után. És valószínűleg a kibontakozott szerelem engem is önzővé és mohóvá varázsolna. így is igencsak hülye vagyok, nem hiányzik, hogy még egy ilyen jelenség el is vakítson.
De egyébként sem kell küzdenem ellene, mert eleve elrendeltetett (milyen jól hangzik, nem?). Nem vagyok hívő, nem járok templomba, nem hiszek Istenben, a sorsban hiszek, és abban, hogy semmi nem történik véletlenül.

Lassan az én kesze-kusza lelkemhez egy értelmező kéziszótár kell térképpel. Vagy egy gereblye... Ha valaki kibogozza kap egy fél hangszórót.