Tegnap megnéztük a Papírkutyákat. A Mucsi-Scherer párost éppen úgy imádolom, mint a Szőke-Badár duót, és ha még egy és ugyanazon filmben szerepelnek, nos hát akkor semmi rosszra nem számíthattam. Na igen, csak a csavar ott van - és ezt csak a film végén hittem el... -, hogy e két páros története két külön szálon fut, tehát még csak nem is találkoznak a sztori szerint... De a végén éppen ebből adódik a nagy pofáraesés.
Nem mondom, hogy olyan fényesen csillogó mozi, mint egy Jancsó bácsi film, de 10-es skálán jóóó erős 9,5-öst adnék rá jómagam. Természetesen sokat tettek a nálam elért sikerhez Mucsi Zoli és Petike spontánhülye megnyílvánulásai. Úgy, olyan rezzensételen arccal, olyan folyékonyan káromkodni, mint Mucsi Zoltán, hát igen kevés ember képes! Scherer Petikével kézen fogva lopták be magukat a szívembe jó sok évvel ezelőtt, s remélem, kívánom, hogy még sok-sok évig halljuk és lássuk őket együtt, és külön-külön is.

4 megjegyzés:
Istenem de imádom őket :)
És ahogy hűtik a sört :))))
ne meséljetek már el minden részletet! :p én is akarok papírkutyákat!
Amy x)))
Csavi kincsem, a sört nem a Papírkutyákban hűtik, tehát ne aggódj, nem árultunk el semmit. =))) Ne hagyd ki!
huhhh, mázli! :)
Megjegyzés küldése