Régen pötyögtem már, de nem tűnik oly távolinak az utolsó bejegyzésem, mert azért zajlott az életem, olyan, mintha tegnap lett volna. Kezdjünk bele, fittyet hányva az időrendre.
Mojszejev (Moiseyev) Táncegyüttes - Népek Táncai
2009. március 22. vasárnap 19:00
Papp László Budapest Sportaréna

Még nem volt szerencsém azelőtt élőben látni tudásukat, lenyűgöztek. Annyira szuper helyet sikerült kifognunk, hogy nagyon. Nem ült előttünk senki, csak a korlát, mely abszolút nem volt zavaró, hiszen állmagasságban helyezkedett el. Amely nem kis szó, mivel jómagam csupán 163 centi magasnyira nőttem. Ráadásul olyan "ügyesen" oldották meg a székeket, hogy még a magasnövésű emberkéknek sem ér le a lába, így mi legalább fel tudtuk tenni a korlát alsó fokára.Mint már mondottam nagyon ügyesek voltak, bájosak, mosolygósak, deee nagyon hiányoltam az igazi orosz virtust, bár tisztában voltam azzal, hogy ez az este nem (csak) honuk, hanem - mint ahogyan az előadás címe is mutatja - más nemzetek tánckultúrájáról is szólt, többek között.
Amin lerökönyödtem, az az, hogy élőben láthattam amint a fiúk 90 fokos szögben behajlítják bokájukat, majd a bokájukon járnak, ugrálnak, egyszóval őrület! Én köbö 15 éve akaratomon kívül kézilabdázás közben kipróbáltam, azóta is nyögöm.
Még nem kezdődött el az előadás, amikor látom, hogy egy bácsika már bő 10 perce, mint a bolygó hollandi járkál fel s alá, keresi a helyét. Később visszatét egy helper leányzóval, aki mellénk lép, majd kéri a jegyeinket, különös tekintettel a 7-es székre szóló jegyre. Naná, hát persze, hogy pont az enyém. Komolyan mondom, olyan még nem volt, hogy ne velem, vagy közvetlen közelemben történne valami. Nos, végülis nem lett semmi gond, mint kiderült nem feketén vettem a jegyet, nem megrajzoltam, bácsika csak el volt pöppet tájolódva... Előfordul. Azért remélem hazatalált...
Még nem kezdődött el az előadás, amikor látom, hogy egy bácsika már bő 10 perce, mint a bolygó hollandi járkál fel s alá, keresi a helyét. Később visszatét egy helper leányzóval, aki mellénk lép, majd kéri a jegyeinket, különös tekintettel a 7-es székre szóló jegyre. Naná, hát persze, hogy pont az enyém. Komolyan mondom, olyan még nem volt, hogy ne velem, vagy közvetlen közelemben történne valami. Nos, végülis nem lett semmi gond, mint kiderült nem feketén vettem a jegyet, nem megrajzoltam, bácsika csak el volt pöppet tájolódva... Előfordul. Azért remélem hazatalált...
Mirrors (Tükrök)

Új kedvencemre akadtam a fent említett filmben, egy régi-új színész-színészpalánta Kiefer Sutherland remekelésével, már ami az alakítást illeti. Nem is tudom, hogy láttam-e azelőtt valamely' filmjét a fent említett férfiembernek (most össze is szégyeltem magamat...), a 24-et nem említem, mert bár a horror és thriller műfaj közel áll hozzám, a terror és katasztrófa orientált filmeket messziről kerülöm. A Tükrök egy baromi jó kis film.A végkifejlet, már ha lehet ennek nevezni egyáltalán, egy kicsit a Hatodik érzék emlékeit hozta felszínre.
*Spoiler megy*
Ja, és az ínyencek nagy örömére feltűnik a moziban Mindenki Tom-ja Jason Flemyng is, mint nyomozó.
Örülök, örültem, hogy alapjáraton sem kedvelem a tükröket...
Ja, és az ínyencek nagy örömére feltűnik a moziban Mindenki Tom-ja Jason Flemyng is, mint nyomozó.
Örülök, örültem, hogy alapjáraton sem kedvelem a tükröket...
Hogy én hogy vagyok? Összepréseltek, feldolgoztak, újracsomagoltak. Most jelenleg a címkézés szakaszánál tartok. Sokat tanultam az élettől az elmúlt napokban és hetekben, s már nem félek annyira tőle, bár nem mintha érdekelt volna, hogy mit tartogat a sors számomra. Tervezni hosszú távra egyébként sem szabad esetemben, a jövőt találgatni pedig kész időpocsékolás.
Összefoglalva: teljesen jól vagyok.
Csak jönne már a jóidőőőőő!!!
Összefoglalva: teljesen jól vagyok.
10 megjegyzés:
köszönjük :)
Úúú az a táncos micsiri az biztos nagyon szuupppíí volt! Én is el akarok menni...
Örülök hogy jól vagy és hogy végre visszataláltál hozzánk is:)
A jóidőt már hétvégére ígérik, még jó hogy mi húzunk a telekre semmit tenni:))
Mikor megyünk együtt moziba???
Na a tükrök nekem nem jött be...bár lehet, hogy azért, mert a kedvesem végigpofázta a filmet :)
Viszont ajánlom az "Alkonyat"-ot :))
De csak mert nálad olvastam róla ;P
Nincs mit Tillám! x)
Csilim, én is örülök, hogy látlak! Watchmen-t megnézted már? Mert ha nem, esetleg azt megkukkolhatnánk valamikor, mit szólsz? ;)
Tökfej (deari) én a Tükröket mondjuk éjszaka néztem és tök egyedül, volt egy galamb-elröppenős jelenet a leégett házban, amikor úgy megijedtem, hogy kinevettem magamat. =) Az Alkonyatot nagyon tervezem meglesni, de félek, hogy elszállna a könyv varázsa. :) Könyvben volt a tuti!
Még nem néztem meg szóval elmehetnénk watching the movie:)
tegnap nem sikerült kommenteznem, talán ma. végre visszatértél!
Szia Csaviii!!! =)
Oké Csilim, mit szólnál egy szombati matinéhoz? :) Ha jól rémlik 15:45-kor kezdődik a Mammutban, persze csak ha nincs Neked olyan messze. És köszi az iwiw-es visszajelölést! :) Ott megírom a telcsiszámomat. Vagy majd Csavi odaadja. Aztán egyeztetünk és elrabollak Tőle. =)
:(a szombat nem jó:(
Elmenekülünk az emberek és a város elöl Horányba és csak kedden este jövünk vissza...
Esetleg utána???:)
Jövőhéten Kincsem csak a péntek délután és a vasárnap szabad, ha esetleg az is megfelelő.
Szánom bánom, hogy ilyen későn írok vissza és hogy a hír amit közlök sem pozitív, sajnos nem jó a mai nap és a hétvégén még csak pest közelében sem leszek elérhető, de innentől kezdve e-mailen kommunikáljunk és úúúúgy már tuti frankóóó lesz ám!!! Azért remélem jól vagy és minden ok!!! :)
Megjegyzés küldése