Nem fenyegetésként írom, de olyan kipihent vagyok most, mint még soha bejegyzésírás közben.
Susitól kaptam 2 Unkle CD-t kóstolónak. Soha nem állt hozzám közel a trip hop-os, gépzenével fűszerezett világ, de eme két emberke alkotásaiba bele lettem szerelmesedve. Eddig csak annyira ismertem Őket, mint: ja igen, a két szigetes fazon, akik az Assassin's Creed trailer Lonely Soul aláfestését adták anno. Most ott tartok, hogy már legalább 2 órája folyamatosan dalaikkal ismerkedem. Kellemes!
Történt tegnap, hogy a 9-től 11-ig előre bejelentett áramszünet után az áram az visszatért, viszont valamink (az még mindíg rejtély, hogy mi) technikailag megsínylette az esetet, így nem volt internet az irodában. A következő hétre való ebéd megrendelése az én feladatom szokott lenni, interneten kersztül történik persze mindez, a szállító előírásainak megfelelően csütörtök délután 3-ig meg kell(ene) ejteni. Előkerestem a nekünk oly kedvesen ebédet szállító Norbertünk (mostmár tudom, hogy így hívják) névjegykártyáját, s felcsörögtem, vajh ilyenkor mi a teendőnk. Azt mondta, hogy akár neki is bediktálhatom jövő hétre szóló kívánságainkat - persze, hogy a már ismert duruzsoló hangot választja ilyenkor az ember s nem a központot... -, így megtettem. Ez eddig még okés is lett volna, előfordul az ilyen. Gondolom én... No de ma - jajj de ciki! - kolléganőm jelezte reggel, és állította, hogy Ő bizony rendelt ezt-azt még a hét elején mára, viszont nem érkezett meg a mi adagainkkal. Mély sóhajjal vettem tudomásul, hogy ismételten zargatnom kell fentebb (és lentebb is) említett férfiút. Amikor felkapta a mobilt már vigyorogva mutatkoztam be és mondtam el, hogy honnan is csörgök, mert sejtettem, hogy már sokkot kaphat ha meghall engem. Aztán persze - pff! - kiderült, hogy a hiba nálunk volt, nem kapott semmiféle ilyen rendelést. Nagy bocsánatkérések közepette búcsút vettem Tőle, viszont elfelejtettem biztosítani affelől, hogy a héten már remélhetőleg nem hívom. Ezt be is tartottam. Bár történt mindez péntek délután...

5 megjegyzés:
Sziasziasziasziaszia:)
Megint jól eltüntem, de itt vagyok!
Na mi a helyzet?:)
csak kellene már egy új poszt, nem? :)
megint eltűnt :(
mint petőfi a ködben!
Drágáim, csak nem hiányoztam??? Hát jaaajj most képzeljetek ide egy hatalmas ölelést tőlem!
Megjegyzés küldése