Tessék! Kövezzetek! Aztakupolájátneki...

2009. szeptember 8., kedd

Az MSN öl, butit, és nyomorba dönt.
És felébreszti az emberben szunnyadó állatot.

Tegnap este 9 körül kifejezetten azért léptem fel a világhálóra, és azon belül is a fent említett alkalmazásba, hogy egy majd' 100 km távolságban csücsülő Kincsem állapota felől érdeklődjek, mert mint előző napon említette pöppnyi baleset érte. Belőlem pedig feltört az anyai ösztön, az aggódás. Aztán persze megnyugtatott, hogy mostmár sokkal jobban van, de azért leszögeztem Neki, hogy meg fogom számolni biztos ami tuti mind a 10 ujját, maradéktalanul megvannak-e. Vagy mind a 20-at...
Mindeközben két emberke - akiket nem igazán ismerek még amúgy egyébként mellesleg, gondolom a tegnapi eset után nem is fogok... - észrevette, hogy aktív vagyok, bár az "elfoglalt" állapotom jelezhette Nekik sandán, hogy nem vagyok 100%-osan jelen... Ámbátor kérdések hadát kaptam Tőlük két oldalról - miközben ugye említett módon aggódtam és ittam Aggódásom Személye karaktereit, hogy mi is történt Vele túlképp és egyebek -, többiek persze fejemhez vágták, hogy miért nem reagálok nyomban, és hol vagyok már, és hú, és írjak már, és legyek már aktívabb kicsit, (...) Nálam pedig elszakadt a cérna, elértem arra a pontra, hogy mivel abszolút nem ismerem a két emberkét talán most akkor szemükben szemétté válok egy picit, nem reagálok. Úgy lehet talán elképzelni mi éppen ekkor bennem zajlott, mint egy pszicho filmet, ahol csiripelnek ordítanak az ember fejében a hangok (ez mondjuk így, ebben a formában hülyeség, mert a hang maga nem ad ki hangot, de mindegy...), majd ember két keze közé veszi a szétrobbanni kívánó káoszt ami a nyakán van, és kiabál, hogy ELÉG!
Nyűgös lennék?

Biztosan Ti is voltatok már így.
Legalábbis... remélem.
Mert akkor talán meg tudtok érteni.
Talán.
Vagy ha nem, hát akkor kövezzetek meg! x)

6 megjegyzés:

csavi írta...

jajj nem kell ezt olyan komolyan venni! ha éppen más a dolog, akkor más a dolog! ezt illendő megérteni. az ELFOGLALT állapot azt jelenti, elfoglalt. pont.

Pidi írta...

Hmm Csavim ehhez Vágópista bácsi egy örökzöld műsorának címét tudnám fűzni: Van benne valami...

Pocok írta...

mm...én nem voltam noszogató...ha nem írtál -nem írtál...ha tolakodás volt -nost azt sajnálom...
de hát cest' la vie...

Pocok írta...

..jaigen....és bármilyen ijedtség elkerülése végett: nem fogok a későbbiekben alkalmatlankodni..sem itt -sem máshol...

Pidi írta...

Nem kell sajnálnod. Én sem sajnálok semmit, ami körülöttem zajlik, zajlott. Tudod ilyen hölye életfelfogásom van, hogy semmi sem történik véletlenül. :) ... és előre sejtettem már után, hogy ez lesz belőle... Mondjuk megértelek.

Anonymous írta...

Erre találták ki a kapcsolódás elrejtését, nehezebb esetekben meg ugye a delete gombot, és az élet megy tovább.

Megjegyzés küldése