Akármikor pötyögtem naplómba, soha meg nem fordult a fejemben, hogy ezt vagy azt nem nagyon kellene feszegetni, nem lenne jó ötlet ilyen nyíltan kiadnom magamból, és hogy talán jobb lenne, ha megnyitnék egy notepad doksit és ott tenném inkább ugyanezt. Nem fordult meg a fejemben, mert mindíg volt valaki, akivel szemtől-szemben megoszthattam az olyan élményeimet, bánataimat, érzéseimet, melyek a magánügy kategóriába sorolhatóak. Ilyen bizalmas oda-vissza lelkiszemetes társ volt mindígis Klau és Susi. A barátaim. Még mindíg. Csak most magamra hagytak.
Klaudia küldött a hét elején egy köresemest, hogy "Elindutam, jelentkezem kintről, csók mindenkinek". ??? Mi van? Hova? Miért? A jelentkezés sem történt meg persze, eddig is aggódtam érte nem éppen szívderítő kapcsolata miatt, most aztán piszkosul nyugodt vagyok ám... Nem értem. Nem értek semmit. A miértjét sem tudom. Nem tudok SEMMIT!
Susival pedig úgy vagyunk, mint a rossz házasok. Vagy Ő, vagy én csinál valami hülyeséget, mely hatására a másik fél morc lesz, ez két igen makacs ember barátságát nagy próbák elé képes állítani. Talán nekem annyival van könnyebb dolgom, hogy türlmesebb vagyok. Őt viszont már az is bosszantja, hogy én nem bosszankodom jelen helyzet miatt. Ki érti ezt?
Visszatérve az eredeti mondókához, most pedig itt maradtam egyedül, és legszívesebben felkapaszodnék a házunk előtt magasló hatalmas diófára, annak is a csúcsára, és kiordítanám magamból, hogy ... Hogy nem tudom mi motoszkál bennem, hogy nem tudom hová tenni Őt, hogy legszvesebben mentalistákat megszégyenítő szemtelenséggel belekukkantanék a fejébe, hogy mit miért tesz, aztán amikor reggelente beleszippant a friss, harmatos levegőbe én makro-részecskeként bejutnék a szervezetébe, hogy aztán az Ő szemén keresztül, mint egy elvarázsolt kastély torz ablakán át láthassam magamat.
Minek az embernek ellenség, ha vannak beazonosíthatatlan érzelmei valaki iránt? Bocsánat gyengébb lelkű eltévedtektől, de sz*r dolog. És mégis... Örülök neki. Örülök Neki. Nem vagyok egy semmi eset.
(...)
Munka után, nyakamba kötött fehér kardigánommal, mint valami albínó denevérember rohantam haza, hogy folytathassam birodalmam megkezdtett és végenemlátható kitelepítését. Fáradt vagyok. Szellemieg és fizikailag egyaránt. Gondolom a szellemi tompaságom észlelhető fenti sorokból. Elnézést kívánok.
A Hold pedig csak vigyorog, vigyorog, vigyorog...
Ide való: 30Y - Mámorba táncba (4,55 MB)
2 megjegyzés:
Ohh :( Remélem rendeződik a dolog Susival és Klaudiával.
Jelenleg én is "csalódtam" valakiben, nem vagyok a legjobb kedvemben, de lesz ez még így se...
Én viszont elköszönök Tőled Drága, mivel holnap útra kelek, várnak a fősulis évek :) Remélem boldogulok :)
Hamarosan jelentkezem ^^
Sok puszi és hatalmas ölelés és vigyázz magadra ^^ :*
Minden rendben van már Kincsem, és remélem, hogy közöttetek is rendeződnek a dolgok. ^^
Húúú akkor várjuk ám majd a beszámolókat az első benyomásokról! ;) Sok sikert! Pussz, és várunk vissza! ,)
Megjegyzés küldése